1964. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
233
- 65 Javasolom, éppen az előbbi határidővitákra való tekintettel, hogy a krematóriumra xnii vonatkozó programjavaslatot ne az előterjesztés szerinti január 31-ig kelljen a VB elé terjeszd teni, eddig az időpontig tudniillik, vita lévén a krematóriumról, nem biztosítható, hogy az OT, az egészségügyi é3 egyéb szervek egyetértő véleménye beszerezhető lesz. Javasolom tehát, hogy legkésőbb március 31-ig tárgyalja le a krematórium-programot a VB. Ha előbb beszerezhetők az egyetértő nyilatkozatok, akkor természetesen nem fogjuk megvárni a március 31-et. S 1 n ci k : Van valakinek észrevétele ezzel kapcsolatban? /Nincs ./ Javasolom, hogy fogadjuk el Kőmives elvtárs észrevételeit és egész javaslatát. Következik a Bejelentések B./ pontja: UtcaeInevezc3i 1 javaslatok. Harrer Ferenc: Mint az utcaelnevezési bizottság tagja, természetesen hozzájárulok az előterjesztett javaslathoz, szeretnék azonban foglalkozni két dologgal. Mind a kettő felvetődik az Osváth Ernő nevéről való utcaelnevezéssel kapcsolatban. Az egyik az, hogy azt mondja a határozati javaslat, hogy a VII. kerületnek azt a kétségtelenül törvénytelen határozatát, amellyel elnevezte az utcát, pótlólag hagyja jóvá a VB. Ezt nem tartom formailag, helyesnek, hanem 3emrni3itsük ineg a VII. kerü* letnek ezt a törvénytelen határozatát és a maga hatáskörében hozza * meg érdemleges határozatát a VB. Ez vonatkozik tehát a dolog formai részére, , Szeretnék azonkivül tisztázni egy kérdést. Többször felvetődött, hogy az utcaelnevezések során használjuk-e a keresztneveket is, igen vagy nem. I ■ - y N ” í ra-' j ' .22S I .. .p+fMM * ' I ' *