1964. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
193
I I- 23 Szóval nem látom még világosan, hogy a lakosság és a főváros ebben a vonatkozásban jól járna. De az bizonyos, hogy az OTP 7o millióval tudná növelni bevételét egy esztendőben. CousL Elnök : Világos, mert szanál loo lakást és neüN© helyette semmit. / Kelemen Lajos: E vonatkozásban semmiféle megállapodás nem történt sem Kovács elvtársnál, sem nálam. Megegyeztünk abban, hogy terjesszék elő tervüket és mi majd vitatkozunk, hogy el- fogadhaté-e vagy sem. Nem javasolom a VB-nek, hogy ebben a vonatkozásban most határozzon. A javaslatok 8./ pontjára, amelyben a hitelkeret 2o %-os felemelését kérik, Vertetics elvtárs már válaszolt. Ismerve a kerületnek nagyon súlyos helyzetét városképi szempontból is, a bérlemények, a házak állangának szempontjából is, valóban nincs a kerület előkelő helyen. Azt nem tehetjük meg, hogy más kerület rovására áegitünk a IV. kerületen. Ha a IV. kerület elfogad a IíKI-től sima forintokat és maga szerez épitési kapacitást, vagy pedig házilagos tevékenységét tovább javitva észszerűen el tud költeni bizonyos forintösszegeket, a főváros hajlandó ezt tudomásul venni és akár holnap átutal a IV. kerületnek 2-3-5 millió forintot, de épitési kapacitás nélkül. Az nyilvánvaló, hogy néhány százezer forintot kapacitás nélkül is el fognak fogadni, de más kerülettől épitési kapacitást felvenni nem lehet. Vertetics elvtárs elmondása szerint az ÉM jelenleg nem akarja akceptálni mintegy 8o milliÓRkapacitásigényünket.A javaslatok 7./ pontjára nézve elfelejtettem elmondani, hogy az OTP embere azt mondotta, hogy az @T3Vhajlandó számukra kapacitást biztosítani 64-re ennek a konstrukciónak a végrehajtásához. Felvetődik tehát az emberben, hogy nekünk nem akar 8o millió forintra kapacitást biztosítani, ugyanakkor az OTP-nek hajlandó biztosítani?! Qn- [ lélcszünk a 63-a3 kapacitáshiányra és elmondották az OTP-s elvtársak, hogy 63-ban többtucat millió forintos kapacitással nem tudtak mit csinálni. Volt tehát építőipari kapacitásuk. Ezekkel a módosításokkal javasolom a Javaslatok elfogadását . Galambos Dez3Ő: 'lisztéit Végrehajtóbizottság! Tudom magamról, hogy amikor egy kerület jelentést hoz a fővárosi feS í I * *«»,..**< cm??