1963. december 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

274

- 71 - | ti alatt van, és emiatt, valamint más okok következtében ott város­központ nem ala leült ki. A XIX.kerületben kialakult város- központ, nemcsak a n.'psűrűség miatt, hanem azért is, mert a többszöri kereszt forgalom miatt*- valóban vau olya: rész Kispesten, ahol so ,:an leszállnak, átszállnak, utirá. yt vál­toztatnak, naponta legalább kétszer. Ilyen a XVIII.kerületben nincs, pedig ennek a körülménynek egy városközpont kialakulására igen nagy hatása van. A vizsgálat alapján kiderül, hogy az egy négyzetméterre jutó forgalom Kispesten sokkal nagyobb, mint Lőrincen. Lőrin­cin több eladó tér jut egy-egy lakosra, mint Kispesten. így tehát nen áll az, hogy ka az eladóteret növelnénk, akkor csök­kentenénk az aránytalanságot kispest és Pestlőrinc között,Lő­rinc javára, hanem az igazság az, hogy Kispesten most is na- yobb a zsúfoltság, mint Lőrincen. ITem akarom nőst az Összes érveket felsorolni, csupán azt akarom még mondani, hogy megállapítottal , hogy a harmadik ötéves tervben a Szarvas-csárdánál, a negyedik öt­éves tervben a Rákócsi-ut és a Vöröshadsereg-utja keresztezé­sénél Pestlőrincre is tervez ek kisebb, 3zivárvány-boltszerű boltokat, kas árunazacat. Viszont azt javasoljál:, hogy marad­jon változatlanul Kispesten, tékát a XIX. :.erületben a kelrki­jelölés ,—és ezt nemcsak xereskeaelmi osztályún!., hanem 28H»3**íkbz* városrendezési éa é í . seti osztályúi c is egyetértőé javs ólja. Javasolom tehát, hogy a végrehajtébizottság tartsa fenn a korábbi határozatát. Egyetérteueh az elvtársak a Pesta elvtárs ál­tal előadott javaslattal? /ígér !/ Van még valakinek, javaslata? •••• esze l károly: A SzCT elnöksége • laézel­jövőben határozatok .oz az 1564.évi verseny-célkitűzések lm- dől ozására. Ezzel kapcsolatba- Posta elvtárssal megbeszélést folytattunl . As volna a kérésünk, hogy az elnökhelyettes elv- | tár^cU# a ..o.faZajUx© ©ar ozo sze ;igaz ’atasi csztályók ve.1-ütőit a © iuc.es al ©o.l . ásott l*Jo4.ovi terv slag ján utasítsál: | m j ' 1 I I * «•» • ** ma 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom