1963. november 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

50

területén működe KTSZ-ekkel felmerülő karbantartási munkákra. Jelenleg a szükséges Ica pacit s s annak időbeni ütemezése nincs biz­tosítva megfelelő szerv hián ában. b*/ Már most gondolni kell a későbbiekben esedékes felújítási munkák le­bonyolításéra. A Házkezelési Igazgatóság a szövotlcozeti házak fel­újítását szervezetileg nem tudja vállalni, tanácsi építőipar kapa­citást nem tud biztosítani. Szert az előbbi pontban emlitett érdek- képviseleti szerv bevonása célszerű, mert őzen keresztül ugy a le­bonyolítás, mint a kivitelezési kapacitás biztosítottnak látszik. Szükségesnek tartjuk még megemlíteni, hogy a kerülőtöknek egyébként le közismerten leterhelt Épitési és Közlekedési osztályait, a szövet­kezetek felett gyakorolt felügyelet, illetőleg ezek szervezésével járó feladatok ellátása túlzott mértékben veszi igénybe. A szervezés nem műszaki, hanem főleg lakásügyi és igazgatási faladat. Felvetődik ma már annak kérdése - miután a szövetkezeti lakások száma mindin­kább növekedik - nem volna e helyes az amugyis tulterholt kerületi épitési és közlekedési osztályokat a szövetkezetek szervezésével já­ró nem műszaki feladatoktól tehermentesíteni. Jelentjük, hogy fonti kérdések rendezésére vonatkozólag többizben megkerestük már az ÉM* illetékes főosztályát, hogy a bevezetőben emlitett rendeletmódosítás tervezetének elkészítésénél az előadotta­kat vegye figyelembe® Határozati javaslat. A Végrehajtóbizottság a lakásszövetkezetek megszervezéséről és működé­séről szóló Jelentóst tudomásulveszi* Utasitja a Városrendezési cs építészeti osztály vezetőjét, hogy évenként a VB-t a lakásszövetkezetek szervezéséről rés működéséről tájékoztassa, folelős: Szilágyi Lajos Határidő: 1964. december 31. Búd ap e s t, 1963. november 13. Szilágyi Lajos s.k. j Láttam, egyetértek: osztályvezető Bondor József s.k© v.b.elnökhelyettes ’ a Ifrivaöoi <■:,% tájék el X •>: <e k'T hh «»i4t.Uy. 5o---------------------------------------------------------------------------------i I I rá - 5 - J

Next

/
Oldalképek
Tartalom