1963. november 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
219
i Elnök egyetért azzal, hogy az épitőipar! vállalatokat jobban kell koncentrálni és a meglévő, nagyszámú telephelyről ki- sebbszámu telephelyre kell áttelepíteni* Nem ismeri azonban a Végrehajtébizottság, hogy az áttelepítésnek és az összevonásnak milyen a költségkihatása. Nem ismeri a Végrehajtébizottság azt sem, hogy az igénybe veendő telephelyek jelenleg miképpen vannak elfoglalva, milyen szanálásra van szükség és miképpen kell kárpótolni az ottlevő szerveket. Javasolja- egy kérdésben,£oglaljon állást a Végrehaj- tótizott ság; még pedig abban, hogy az Épitési Igazgatóság jelenlegi szétszórt nagy létszámú telephelyei;',/ .'Mac bt területre kell összevonni azzal, hogy amikor konkrét intézkedésekre kerül sor, az illetékes szervek újból terjesszék a javaslatot a Végrehajtóbizottság elé* Előadó•a határozattal teljes mértékben egyetért, kéri azonban, adjon utasítást a Végrehajtébizottság a városrendezési és épitószoti osztálynak, hogy ezeket a telephelyeket idegen szerveknek nem bocsáthatja rendelkezésre. Galamb os Dezső megjegyzi, hogy ott, ahol már megfelelő területet b ocs át oSTrentfe lke z ésre , ne akadályozzák meg az áttelepítés megvalósítását. Perényi Imre véleménye szerint el kellene késziteni a budapesti ópitőipar egységes bázisának tervét. Elnök indítványozza, hogy a koncepcióra vonatkozó elvi állásfoglalást fogadja el a Végrehajtébizottság. Inditványózza továbbá, hogy sem a városrendezési ós építészeti, som pedig az igazgatási osztály ne adja át a kérdéses területeket más, idegen szerveknek. Harmadik szempont az, hogy azokra a telephelyekre, amelyek már beköltözhető állapotban vannak, nyugodtan költözzenek bo. Végezetül inditvány ózza, bizza meg a Végrehajtóbizottság illetékes elnökhelyettesét, járjon cl az 'építésügyi miniszternél abból a célból, hogy a Végreha. jt óbi zott sággal beszéljék meg az ÉM-hcz tartozó és Budapesten székelő vállalatok telepítésének kérdését is. Határozat : A Végrehajtébizottság 594. az építőipari vállalatok telepítésének az 197o-ig előirányzott fejlesztésére vonatkozó elvi állásfoglalással egyetért; 595. utasitja a városrendezési ás építészeti-, valamint az igazgatási osztály vezetőjét, hogy az előterjesztésben érintett területeket más, idegen szerveknek ne adja át; Határidő: folyamatos, /jclentéstétclrc : december 31./ tóő*lcTőselc: Szilágyi Lajos és Katona Géza. 596. hozzájárul odahoz, hogy a jelenleg rendelkezésre állé területeken az Épitési Igazgatóság vállalatai a települést megkezdjék; Határidő: folyamatoac /jelentéstételre: december 31./ Ég le lő ÖT* Dáy id István. 597. utasítja elnöknelyettesét, járjon cl az építésügyi miniszternél annak érdekében, hogy a Budapesten székelő ÉM-vállalatok fejlesztési tervüket készítsek el; Határidő: december 31u MeTqö : 'Bondor József® 2/3 I : ________ ♦