1963. október 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

117

I akik tartósan kivonják magukat a nevelőo tkon felügyeleti, alól, mert ugy gondolják, hogy legfeljebb visszaviszik őket. Ezen a helyzeten feltétlenül javítani kell • Ugyancsak feltétlenül se­gíteni kell azon is, hogy nem regfelelő és nem rátermett pedagógusok vannak a nevelőotthonokban. Fajkosné elvtársnő kérdést tett fel a művelődésügyi minisztériumnak azzal a közelmúltban megjelent rendeletével kap­csolatban, amely az utógondozásra és a pártfogó-rendszer kialakí­tására vonatkozik. Ez a rendelet nagyon egyértelmű, - lehet, hogy csal: az én szánomra nagyon világos és jó rendelet, mert én a törvény betűiből kiér zeni annak szellemét. 'Zz nagyon éles fegy­ver minden becsületes állampolgár kezében, nem beszélve a hiva­talos szervekről: a tanácsról, az ügyészségről és a rendőrségről. Ez a rendelet lehetőséget ad arra is, hogy bármelyik állampolgár, illet ."lég a rendőrség, vagy más szerv tegyen kezdeményező lépéseket pártfogó kirendelésére, vagy gyermekeknek utógondozás alá vonásá­ra. Nagyon jó lenne, ha az olyan szülők ellen, akik pgy akarnak megszabadulni gyermekeiktől, ahogyan azt Perlai elvtárs vázolta, ♦hí elsősorban a mi szerveink - magamat is önkritikával illetem: a rendőrség,és az ugyé3zség,mÉmmrairtgmymtexfcgmiBKiKBi de a gyámható­ságok is az ügyek kapcsán nagyobb számban tennének feljelentést ifj uság elleni bűntett miatt. Persze, hiába tennének feljelentést olyan szülők ellen, akiknek nincsen két krajcárjuk sem, azonban vannak olyanok, akik: ek a húsába vágna a pénzbüntetés. Mindenesetre keményebben kellene nyúlni e áiez a kérdéshez. Időszerű lenne hatékonyabban foglalkozni az alkoholiz­mus kérődével is, éppen az ifjúság és a gyermekek érdekében. Meg­állapítható, - és az én tapasztalatom io az - hogy a veszélyez­tetett, xaxto a züllésnek kitett, vagy züllött gyermekek egyik szülője alkoholista. Ezek a szülők ner törődnek a gyermekekkel, ezek csavarognak ott, ahol akarnak, ezáltal züllésnek vannak ki­téve, mert az otthonra nem jut semmi sem. Ha az ifjúságvédelemről beszélünk, minden témát fel kell vetni, legfőképen azokat, amelyek előbbreviszik ezt az ügyet. Ezért javasolom, hogy az utógondozás és a pártfogói rendszer ki­építésének kérdését, a művelődésügyi minisztérium legutóbbi rende­letével kapcsolatban, alaposabban dolgozzuk fel. El tudom kép­zelni, hogy elsősorban központi, azután kerületi szinten - a tár­sadalmi szervem cs a íranács vezetésevei — értekezletet hívunk össze > //? ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------I- 19 - *

Next

/
Oldalképek
Tartalom