1963. július 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

147

a tömegközlekedés lebonyolítására, hanem azt, az autóbuszforgalom növelésével kell megoldani. Perényi Imre idegenforgalmi szempontból javasolja a Sikló létesítéséi#Á ölark Ádám-tér közlekedésének meg-' •ldásával kapcsolatban aa a véleménye, hogy aa egyszintes megoldás* hez kér hozzákezdeni, mert sok pénzbe kerül és nem alkalmas a prob* lémák megoldására. Sürgősen meg kellene csinálni a beruházási prog­ramot a kétszintes megoldásra, mert ez elkerülhetetlen ilyen szűk hídfőnél. Gyulai Géza ismerteti, hogy a Sikló pótlására szervezték meg a mikrobuszj árat okát a Várba. A Közlekedési Igazgatóság a Sikló újjáépítésének tervét nem támogatja, mert a tömegközlekedést csak az autébuszközlekedés tudja lebenyölitani. Véleménye szerint a őlark Ádám-tér rendozésével várni kell az Erzsébethid felépítéséig. Kovács Pál egyetért azzal, hogy a Clark Ádám-tér rendezésével várni Kell az Erzsébethid megnyitásáig.Nem ért egyet azzal, hogy azonnal" fogjanak hozzá egy kétszintű aluljáró tervezéséhez, mert a. főváros­ban számos helyen van közlekedési nehézség az aluljárófchiánya miatt és nem lehet azt állitani, hogy ezeknek síz sálul járóknak az elkészi- ~ téee volna az elsődleges feladat.Az Erzsébethid megnyitása után rang­sorolást kell végezni, hogy melyik aluljárd elkészítése a legfonto­sabb. Helyes, ha úgy foglal állást a végrehajtóbizottság, hogy a Sikló építését még a hagyomány, vagy a látványosság szempont­jait figyelembevéve is, - elveti. Elnök megítélése szerint a problémát kétfelé kell ~ választani: Várbeli közlekedési problémára és Clark Ádám-téri prob­lémára. A Vár közlekedési problémája érinti ugyan a Clark Ádári­téri közlekedést, de a téren átmenő forgalomnak csak egy kis töredó* ke irányul a Várba. A Gazdasági Bizottság elé terjesztendő javaslat­ban azt kell rögzíteni, hogy a végrehajtóbizottság állásfoglalása szerint a Várba irányuló tömegközlekedés problémáját az autóbusz- közlekedés sürgős fejlesztésével kell megoldani.Tömegközlekedési szempontból nem javasolja a végrehajtóbizottság a Sikló megépítését. A Clark Ádám-tér rendezéséhez nem lehet addig hozzákezdeni, amig az Erzsébethid nem készült el. A megfelelő kétszintű megoldás terve­zését már meg lehet kezdeni, de figyelemmel kell lenni arra, hogy mi következik az Erzséüethia megnyitása után. Valamennyi közlekedési' tervezésnél figyelembe kell venni, hogy elkészül egy húsz évi táv- " lati közlekedés-fejlesztési terv és hogy egyetlen kérdés sem függet­len az össze—budapesti közlekedéstől. Végezetül indítványozz*, hogy az Erzsébethid megnyitását követő 3-5 hónapon belül tárgyalja meg a végrehajtóbizottság a Clark Ádám-tér rendezésének kérdését. Határozat A Végrehajtébízo-t tság 295 a vári közlekedésre,illetve a Clark Ádám-tér két­ttteat átrendezésére vonatkozó előterjesztést elfo­gadja. Az előtör;;osztett indokok alapján a Sikló, vagy mozgólépcső megépítésétől eltekint; Al 1 __________________________I I :5: i 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom