1963. június 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

14

I ' I í i (J • *.4­tünk ások rászóró, akik segítséget kértek. A kerületeknél tartott értekezleten általában hasonló kívánságok merültek fel. Itt a kellő segítség mogadása nagyobb problémát okoz, mivel a kerületi apparátusokban kevesebb.olyan jól képzett dolgozó van, akit korrepetálásra fel lehet kérni. Az eddigi eredmények azt bizonyítják, hogy a hallgatók általában jó eredményt értek el. Vizsga elmaradás főleg az egyetemi hallgatók­nál mutatkozott, ami azonban nem minden esetben önhibájából adódott, Lemorzsolódás és bukás aránylag kismértékű. Inkább a középiskolások­nál tapasztalható. Közöttük is főleg az első éveseiméi. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy több hallgató nem megfelelő felkészültség­gel kezdte mog tanulmányait. * 2./ A képesítésről szóló határozat második pontja különböző szakigazga­tási tanfolyamok szervezésével foglalkozik. A miniszterek által elő­irt szaktanfolyammal.a Fővárosi Tanács VB. apparátusából 145-en, a kerüloti tanácsok VB. apparátusából 2u8-an rendelkeznek. A határo­zat szerint továbbtanulásra kötelezett a fővárosnál 163, a kerüle­tektől pedig 915 dolgozó, rónaktanfolyamokon jelenleg a fővárostól 64-en, kerülettől 423-an tanulnak. A különböző minisztériumok nem támasztanak azonos követelményt a szakvizsgákkal, illetve szaktanfolyamokkal kapcsolatban, A Pénzügy­minisztérium, az Országos Tervhivatal és a Munkaügyi Minisztérium megköveteli a szakvizsgák, illetve szaktanfolyamok elvégzését. A többi minisztérium azonban tapasztalatunk szorint nem foglalkozik kollő súllyal a szakismeretek megszerzésére szolgáló tanfolyamokkal. Pl. a művelődésügyi miniszter, a könnyipari miniszter a képesítési rendeletben fenntartotta a jogát, hogy a szaktanfolyamokról későbbi időpontban gondoskodik. De eddig még ezen a téren nem történt sem­mi. A Kormány Titkársága is csak most adta meg a tanfolyam anyagát ; az igazgatási osztályok dolgozói részére. így ezek a dolgozók csak a következő évtől kapcsolódhatnak be a tanulásba, A Pénzügyminisztérium véleményünk szurint már túlzásba is viszi a tanfolyamok szervezését. Állandóan emeli a követelményeket. Pl.1955- ben külön-külön meghatározta azokat a munkaköröket, melyek ellátású­*. /ff I -S0

Next

/
Oldalképek
Tartalom