1963. május 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
83
emeletráépítések még gazdaságosnak tekinthetők, mert az épületek közmüvekkel, kommunális szolgáltatásokkal ellátott területen fekszenek és béé pitésülc a főváros lakáshelyzetének javítása, a lakásalap növelése mellett a városrendezés és városfejlesztés céljait is szolgálja. A tervezés, kivitelezés 3orán tapasztalnunk kellett, hogy egyes lakóépületek műszaki adottságai következtében gyakran olyan lakások épitése is indokolt, amelyeknek kivitelezési költségei a 115.000 ill. 125.ooo Ft-os átlagot jelentősen meghaladják és a tanács, vagy vállalat által kijelölt bérlők a kijelöléseket visszautasítják, a költségviselést nem vállalják. Az 1/1962. ÉM-PM. rendelet szerinti lakás négy*zetmétere alapján kiszámított ármegoszlás ugyanis azt eredményezi, hogy egy épületen belül a kétszobás lakások árai magasabbak a tényleges megépitési költségüknél az egyszobás lakások javára. Erre vonatkozóan kétizben is tettünk javaslatot az Építésügyi Minisztérium felé a reálisabb árkialakitáe érdekében, azonban - valószínűleg az úgyis csökkenő számú emeletráépitések miatt az É.M, nem változtatta meg a rendelet idevonatkozó szakaszát, hanem az átlagos értékhatárt meghaladó költséggel létesíthető lakások pénzügyi fedezetének biztosítását az Építésügyi Minisztériyx és a Házkezelési Igazgatóság átmenetileg az alábbiak szerint rendezte: Ha a városrendezési velyek, illetve a városfejlesztés érdekében valamely épületen ráépítést kell megvalósítani ós a lakások többsége gazdaságosan kivitelezhető; az épület műszaki adottságai következtében aránytalanul magas költséggel épithető egyes lakások pénzügyi fedezetét a gazdaságosan fel nem újítható lakóépületek szanálására fenntartott keret terhére kell biztosítani. A lakások bérlőit a lebontásra kerülő épületek bérlői közül jelöli ki a kerületi Tanácsok Végrehajtó- bizottságai, illetve a VB-k lakásügyi szervei. Ezen átmeneti megoldáson túlmenően az Építésügyi Minisztérium tájékoztatásul közölte, hogy az illetékes társszervek felé kezdeményezni fogja a vonatkozó rendelet 12.§. /3/ 6s/2/ bekezdésének felülvizsgálatát az állami támogatás, továbbá az OTP. kölcsön mértékének tekintetében. III. A VB határozata alapján a VB elnöke az épület felújítással egyidejűleg kivitelezett lakások bérlőinek kijelölését a 131.ooo/l962.sz. elnöki utasításában határozta meg 03 az utasítás értelmében albérlőket az állami szövetkezeti lakások elosztásának elvei alapján kell kijelölni. IV. A ráépítésre alkalmas, de felújításra nem kerülő lakóépületek beruházói feladatainak ellátására a kerületi Tanácsok Végrehajtébi- : zottságai állami társadalmi szerveket is kijelölhetnek. A VB által kijelölt állami társadalmi szerveknek kötelezettséget 03 felelősséget kell vállalnia arra, hogy a beruházás műszaki és pénzügyi feladatait maradéktalanul ellátja. Az állami társadalmi szerv által épített lakások első bérlőjének kijelölése a szerv vezetőjének hatáskörébe tartozik. i ' . |" JS ___________________________________________________________________________________________I 1 I .J ' i- 3 -