1963. április 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

42

I A főváros iparpolitikai terve Az I96O 65. évekre készített iparpolitikai terv jóváhagyásakor a t. Tanács olyan határozatot hozott, hogy az 1963-as évi terv előterjesztésével egy idejüleg az 1962. évi teljesítésről is számot kell adni. E határozatnak megfelelően jelentjük, hogy a főváros egészére vonatkozó iparpolitikai terv teljesítése 94,9$, ezen belül a szocialista szektor tervteljesitése 97-4$ volt. A lemaradás részben a magánkisipar tervezettnél nagyobb Utetiii visszahúzódására, részben pedig a szocialista ipar nem megfelelő fölké­szülésére, de nem utolsó sorban árpolitikai és egyéb - vállalati dolgozók anyagi ösztönzése, hálózatfejlesztésnél jelentkező lemaradás, stb. - okok­ra vezethető vissza. A szocialista iparon belül a minisztériumi ipar glo bálisan 99,7$ ra teljesítette előirányzatát, amelyből jelentősebb túltel­jesítés a gépkocsijavitás területén, lemaradás pedig a rádió, TV- és ház­tartási. gépjavításoknál mutatkozott. A tanácsi ipar 5,2$ kai volt alatta az előirányzatnak. A lemaradás főleg a javitási tevékenységeknél követke • zett be. így nem megfelelő felkészülés miatt a háztartási gépjavítás, rá- dió , TV javitás, igényhiány miatt a textilruházati javitás terén volt le­maradás. A Fővárosi Javitó Szerelőipari Vállalat szervezetlensége miatt na- radt le az épitőipari és szakszerelőipari tevékenységnél, a Patyolat Válla lat pedig kapacitás hiány miatt nem teljesítette a mosás-vegytisztitási feladatait. A szövetkezeti iparban jelentkező 2$ os lemaradás döntő súllyal a bórruházati méretes, az egyéb vasipari javitó, a textilruházati javitó, a bőrruházati és cipőjavitő tevékenységnél jelentkezett. Jelentős még e szek­tor lemaradása a mosás vegytisztitási szolgáltatásnál is, valamint az egyéb személyi szolgáltatások területén. Az iparpolitikai tervekben jelentős súly- lyal szerepel a magánkisipar méretes ós javitó tevékenysége is. A magánkis- ipar tervezettel szemben mutatkozó lemaradása annak a következménye, hogy a kisiparosok a tervezettnél nagyobb számban adták vissza ijarengedélyeiket és igy már 1962. év végére alacsonyabb volt az iparengedélyesek létszáma, mint amennyi magánkisipárost az I963- évi eredeti előirányzatnál figyelembe vet­tünk. Az előzőekben ismertetett 1962. évi iparpolitikai terv teljesítése nagymér­tékben befolyásolta az 1)63. évi javaslat végleges kialakítását is. A Fővá­293/PM. I 45 ­I *

Next

/
Oldalképek
Tartalom