1963. február 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

126

, _ „ f J i- 49 - 50. E 1 n o k: így van! Kés a e i:Világosan kell l’tni bizonyos összefüggése­ket. A fővárosban a felnőttek oktatását a:: elmúlt 3-4 év alatt megnégyszereztük, vagy ír.egötszőröztük, és a tanulók létszáma el­érte a nappali tanulók létszámát. Sze); az emberek fokozottan je­lentkeznek olvasókként, mert hiszen sok tantárggyal kapcsolatban megkapják a listát a kötelező szépirodalom olvasására. Felmerül a kérdés, hogy honnan veszik majd ezeket a könyveket? Nyilván az illetékes könyvtáraknál fognak ezek jelentkezni. A másik, amit mondani akarok, a következő. Most hirdette meg Ilku olvtárs a középiskolákra vonatkozóan azt a jel­szót, hogy nincs jogunk egyetlen gyermeket som visszautasítani. Következésképen ott tartunk, hogy a jelenlegi 80 százaiéi: jövőre esetleg 90 százalék lesz, és ezek ujabb olvasókként jelentkezne!:. Egyetértek kovács elvtárssal, hogy hívjuk fel a kerülete' ot, - azonban állítom, hogy a kerületek felhívás nőikül is támogatnak bennünket - de minden^a közsé -fejlesztési alappal akarunk eg- „ oldani, éo lassan eljutunk oda, hogy a községfejlesztési alap min­den eélt szolgál csak azt ne. , amiért létrehoztuk. Elnök: így van! K e s z o i: As üzemel: felé minden kérdésben kez­dünk op erálga tnl..* Sós: Csak a sportalappal és a táncruha alappal! K e o z e i: A tánc-együtteseket jóformán likvidáltuk. Tavaly a budapesti átlagos nyereségrészesedés 14 nap volt. Agy néz ki, hogy az idén Budapesten talán elérjük a 8 napot,- követ keseskópen csökkenő igazgatói alapok és csökkenő nyoresé ­részesedési hányadok fognak rendelkezsünkre állni, ugyanakkor pedig jelentkezik egy hallatlan mértékű igény. Ezért az volna a ja­vaslatom, hogy a végrehajtébizottság ;ol együttesen hivatalosan is össze kellene ülnünk a népművelési tárca megfelelő vezetőivel.és kifejteni aggályunkat bizonyos szemléletbeli dolgokkal kapcsolatban.•• Elnök: Nagyon helyes! G y a 1 m o s:Ilegtörtént! IC e s z e i:Akkor üljünk le mégegyszer. Ugyanolyan helyzetet álla .iteunk meg a népművelés területén is, int amilyet a múlt év tavaszán megállapítottunk az egészségügy kérdésében. Tud­juk, hogy 5-6 év kell ahhoz, hogy mégis csak valamit el tudjunk érni • AZG * . g*

Next

/
Oldalképek
Tartalom