1962. november 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

122

Ezt a Központi Bizottság szegezte le tegnap. Illetőleg tegnap­előtt! Azonkívül van egy olyan álláspont, hogy máshol se történ­jenek különleges változások. Ha feltétlenül szükségeshez is a felsőbb szervek álláspontja - akkor alsószinten, a kerületi taná­csoknál történjék. Ha feltétlenül szükséges! De ott sincs előirva, hogy nagyarányú duzzasztás legyen. Csak az igazság kedvéért tehát: voltak elképzelések, de mivel más álláspontok alakultak ki, ezek az elképzelések érvényüket vesztették. Szeretnék még egyet hozzátenni. Tényleg vi­tatkoztunk, de nemcsak mechanikus számokról volt szó, ill. arról, hogy kevés a hely. Arról is szó volt, hogy a XXII. Kongresszus alapján nagyobb demokratizmus kell. Magunk is vitattuk, hogy ez nem pusztán a számszerüségen alapszik. Emlékszem, hogy 1952-ben is 3oo-as volt a létszám és még sem volt semmi demokratizmus. Megnéztük azonkívül a moszkvai számokat, amelyeket most igazítot­tak ki. Moszkvának van 7 kerülete. A kerületi tanácstagok létszá­mát nem tudom, de a központi tanács 86o tagból áll, a 6 millió lakosra. Kb. 15.ooo lakos jut tehát egy tanácstagra, - és mi vitat­kozunk a kb. 6.ooo-es arányról?! Ctt a kommunizmus építésénél tar­tanak, itt a szocializmus alapjainak a lerakásánál! Sz egy kis kü­lönbség! Azonkívül, amit Csikesznéi elvtársnő kifogásolt, én azt hiszem, hogy az elvileg is helyes. A tömegkapcsolatok döntőenrem a fővárosi tanács tagjaira épülnek. Azokra is, de itt csak irányi­tó szerep van. A közvetlen kapcsolat a kerületekben van. Javasolom, hogy fogadják el az elvtársak az előterjesztést, igy mindannyian egyetértünk vele és előbbre viszi a kérdést. Következik a 3/J pont: A XIII. kér, tanács­tagok munkájának értékelése. Egy kicsit elkésett. Korábban kellett volna hozni, most már csak azért hoztuk ide jelentés formájában, hogy a kerület ne legyen megsértve. Kérjük, hogy vegye tudomásul a VB, hogy itt volt. Most már nem tudunk odamenni a kerületi tanács elé menni azzal, hogy a tanácstagok hogyan dolgozzanak, amikor uj vá­lasztások jönnek. Következik axnapirend 3/K. pontja: Tájékozta­tó jelentés az 1962. október 27-ig megtartott tanácstagi beazámp­lók adatairól. / , ! I I i- 53 - *

Next

/
Oldalképek
Tartalom