1962. szeptember 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

58

i A határozat alapján a népművelési osztály a Művelő­désügyi Minisztérium Szinházi és Zenei Főigazgató­ságával egyetértésben javaslatot készített az emlí­tett színházak átadása, illetve átvétele ügyében. A javaslat szerint a Fővárosi Operett és Petőfi Színház, valamint a Vígszínház 1963. január l.-ével került volna tanácsi irányítás alá, ezzel egyide­jűleg az Állami Bábszínház a minisztériumhoz került volna. A javaslatot a VB. vezetői Aczél György műve­lődésügyi miniszterhelyettes kérésére csak későbbi időpontban terjesztik a VB. elé, figyelembevéve a minisztériumnak azt az indokolását, hogy a színhá­zi* varietté és a cirkusz-terület egy része ismétel­ten felülvizsgálatra kerül. A VB. 521/1961 ,sz. határozatával utasította a Kozmü- és Szolgáltatási Igazgatóság vezetőjét, hogy a gáztároló gazdaságos felhasználására vonatkozó javaslatát - a vógrehajtóbizottságon keresztül - a Gazdasági Bizottságnak tegye-meg. Határidő: 1961.szeptembor 3o, /746/1961.sz.a.1962.március 1.-ig, 279/1962.sz.alatt julius 1.-ig meghosszabbítva/ Felelős: a Közmű- és Szolgáltatási Igazgatóság vezetője. • A Közmű ós Szolgáltatási Igazgatóság eddigi kezdemé­nyezései a csak részben elkészült barlanggáztartó gazdaságos felhasználására vonatkozóan eredményte­lenek voltak. Az Igazgatóság az Országos Tervhiva­tallal rendszeres kapcsolatot tart a kérdés megoldá­sa érdekóbon. As illetékes szervek véleménye szerint a végleges döntésig még hosszabb időre van szükség. Az Igazgatóság kéri a Végrehajtóbizottsúgót, hogy a Gazdasági Bizottság elé terjesztendő jelentés el­készítésének határidőjét 1963.julius l.-ébon jelölje meg. A VB. 578/1961.sz. határozatával a VII.kér. Hernád-u.23.szám alatti sütőüzem átalakításának és kibőv)tósénok beruházási programját jóvá­hagyta. Határidő: épitkezős befejezésére: 1962. junius J>o. üzembehelyezéero: 1962. junius 3o. Felelős: Kovács Pál. O-rr r ra, * / V ) . • / ♦ lt : j _ ■- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom