1962. augusztus 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
209
■ é ti- 36 Ezt a mechanizmust kellene megszüntetni, még pedig úgy, hogy év közben előre kell tervezni, - ha másképen nem, egy füzettel a zsebemben - hogy milyen fő problémáink vannak, és amikor eljön a tervidőszak, azt mondjuk, hogy a következő évben a rendelkezésemre bocsátott erőforrásokat ezekre és ezekre a főkérdésekre kell koncentrálni* Azt hiszem, hogy ez a munka igen alacsony színvonalon van, azért ezt emelni kell. Csak példaképen moi.öom el, hogy a múlt héten megtárgyaltuk az elvtársakkal az idei félévi felujitási hitelek felhasználását, ami elég alacsony színvonalon van: félévi 26 százalékos toljesitéssol. Igen sokszor évközben jönnek olyan problémák, hogy itt egy iskola össze- düléssel fenyeget, tehát péthitelt kell kérnij vagy egy másik intézményt bővíteni kell, stb. Ha ismernénk a kerületünkben lévő intézmények állagát, hogy egyfelől melyiknek az állapota olyan, hogy sürgős felújításra szorul, és másfelől azt, hogy melyiknek az állaga jó még 10, vagy 20 évig, akkor azokra koncentrálhatnánk az anyagi eszközeinket, amelyek sürgősek, - és ebben as esetben 10 év alatt minden intézményt fel lehetne újítani* A szakosztályok készítenek ugyan, a mi végrehajtóbizott- ságunk igen erőteljes intencióira, felujitási terveket* Ezt meg kellene előzni az egész fővárosra vonatkozó felujitási tervelcnek, amelyeket minden ágazatban el kellene késziteni, a kerületek pedig készítsék el a magukét, rangsor szerint, - és ha ilyen módszerekkel tudnánk dolgozni, akkor elérhetnénk, hogy 10 éven belül minden kérházat, mindon intézményt fel lehetne újítani* De minekutána mindenki csinálja a magáét, és MÉacdjaxi nincs tervszerű munka, és miután a szakigazgatási szervek vonalán alá van becsülve a gazdasági munka, ennélfogva őzen változtatni kell, éo véleményem szerint ennek a munkának a színvonalát alaposan emelni kell. Az az érzésem, hogy ezen a vonalon rendkivül 30k a tennivaló, fővárosi és kerületi vonatkozásban egyaránt* Megígérte* a múltkori értekezleten, hogy a kerületi szakigazgatási szervek vezetőivel ic kell olyan szintű értekezletet tartani, hogy ezt a kérdést előre visszük, mert a jövő évi tervek megalapozása, és annak kapaci- tás-<5s a pénzeszközük oldaláréi való biztosítása csak úgy történhet rendszeresen, ha Így csináljuk: akkor sokkal kevesebb péthitelre lesz szükség, sokkal kevesebb baj lesz a normákkal,.amelyek rugalmasak a mi megítélésünk szerint, - éa az egész tervezés alaposabb lesz, ha előrelátóbban fogunk dolgozni. A véleményem tehát az, hogy ennek az anyagnak egyik gyenge pontja az, hogy ezeket a kérdéseket nem eléggé ttsx ömöltük ki, ______________________________________________________ra | mmmm—mmmmm mmmmmmJl ____. 00 * ' I*