1961. november 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

142

i Észrevételek: A Párttörténeti Intézet véleményében rámutat arra, hogy az 1956. évi ellenforradalom kiemelkedő bőseinek emléke már kellően meg van örökítve, A kevésbbé ismert nevekkel a kivánt célt úgy sem érjük el, nem könnyítjük meg a tájékozó­dást, különösen ha az utca korábbi neve már jól bevésődött, A Nyelvtudományi Intézet rámutat arra, hogy a XII.kerületben lévő Zsámbéki utca hasonló hangzású, nml a címzésben esetleg félreértésekre ad okot. Az Utcaelnevezési Bizottság véleménye .szerint az 1956-ban már­tírhalált haltakról való utcaelnevezés kérdésében elvileg is állást kellene foglalni. Egyetért a Bizottság a Párttörténeti Intézet véleményével abban a vonatkozásban, hogy az ellenfor­radalom során elhalt személyek közül.elsősorban a kiemelkedő érdemű hősökről kell utcát elnevezni. Azonban az utcaelneve**’ zéseket a mártírokról akkor is lehetővé kell tenni, ha főváro­si, vagy országos vonatkozásban nem közismertek ugyan a már­tírhalált halt elvtársak, de holyileg mind tevékenységük, mind személyük szempontjából ismertek voltak, / Ez elsősorban vonatkozik a külső kerületekre, ahol egy- ogy személy éltaláu bán ismertebb szélesebb körben, mint a belső kerületekben. Pl. a legutóbbi XXI, kerületi javaslatok Kupper Béla éa Bor­dás András elvtársakról./ Javaslat ; Az elvi véleményre való tekintettel - a VII, kerülőt belső kerület-, továbbá azért, mert a javasolt utcanév.azonos hangzású a XII.kerületi Zsámbéki utcáéval* Az Utcaelnevezési Bizottság javasolja a VII.kerületi Tanács Végrehajtóbizott­ságát felhivni arra, hogy az utcaelnevezésre te­gyen ujabb javaslatot. Elvi vonatkozásban javasolja az Utcaelnevezési Bizottság, hogy a Végrehajtóbizottság az 1956-ban mártírhalált haltakról való utcaelnevezések te­kintetében a javasolt módon hozzon határozatot. /fh! _______________________________________________________ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom