1961. október 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

153

» i-3B- 1 i város, illetve az állam, nem értékelik eléggé, és mi sem tudatosít­juk. Ha kiszámítjuk, hogy egy év alatt mennyi lakbért fizet a la­kosság, és ugyanakkor megnézzük, hogy mibe kerül a Házkeze ési Igazgatóság szerveinek a fenntartása, az erre fordított összeg, a közmüvek szolgáltatásainak kifizetése, hozzávéve a tatarozást, ami évi egymillióról forintot tesz ki: akkor mindez a dupláját fog­ja kitenni az egész házbér-bevételnek, és altkor i fog derülni az is azért hogy dotáljuk a lakosságot xxxxi, hogy o ott lakik'a házakban. Fel kellene vetni, hogy a főváros, vagy az állam mit nyújt a la­kosságnak. A helyzet ugyanis az, hogy nemcsak ingyen laknak az emberek, hanem még dotáljuk is őket. Ez kiderül* a költségvetés­ből. Sz az egy'ik dolog, amit meg akartam enliteni, - éc ennek na­gyobb propagandát csinálni a széles néprétegek között. A másik, ami miatt felszólalok az, hogy van még egy sor hiányosság, amit ki lehetne küszöbölni. Ez persze, minden te­rületen fennáll, és ha rólunk, rendőrökről lenne szó, akkor szóba- jöhetne az is, hogy hogyan beszélnek a lakossággal. De a házkezö­ldségeken sem beszélnek megfelelően a lakossággal, és 3em a jogos igényekkel, sem az elutasításokkal kapcsolatban nem beszélnek meg­felelő hangon a lakossággal. Ezért helyes, hogy a házfelügyelőket is nevelik, és tudatosítjuk bennük, hogy mind a két félnek együtt | kell működnie. Van még néhány’ rocsz dolog, amit felül kell vizsgál- ni. A múlt héten jött hozzám az egyik laké. Beázás volt nála, és reggel azt tapasztalta, hogy befolyik hozzá a viz. Egy kis ház­ban lakik, a házmester nem volt otthon, már reggel 6 órakor elment* Az illető erre elment a Házkezelési szervhez, ahol azt mondták neki, hogy nem tudnak rajta segiteni, osalc akkor, ha a házfelügyelő beírja, megrendelő cédulát ad, és ha es beérkezik'a műhelybe,-akkor kiadják a munkát elvégzésre. Erre azt mondta az ügyfél, hogy befolyik hozzá a viz, mire azt felelték neki: nem baj, - a ren­det be kell tartani. - Lehet, hogy nem igy' van, de nekem igy mond- , ták el. Mindenesetre meg kellene nézni ezeket a renöeleteket. A helyzet az, hogy kijönnek a tűzoltók, kijönnek a mentők, pedig [ őket ic sokszor becsapták, - és minket is sokszor becsapnak. Sok­kai többe kerül egy szerelvénynek kimenni 20 emberrel, mint a Ház­kezelési Igazgatóság egy-egy alkalmazottjának a helyszínre kimenni* Mindenesetre sürgős ügyekben- ki kellene menni. 453 I ­____________________ I f I 4 ^ ti 'ró-v .»•*>

Next

/
Oldalképek
Tartalom