1961. július 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
150
I I ft - 39 eredetileg négyzetméterenként egy forintban állapították meg a köz- területhasználati dijat. E 1 ri ö k:Miért emelkedett? Lelke s: Mert a végtehajtóbizottság a közterületek használatának díjszabásáról hozott egy határozatot, amely szerint a házkezelési igazgatóságnak is kell fizetnie. E 1 n ö k:Adjuk vissza azzal, hogy a tervosztály a házkezelési igazgatósággal és a VIII.osztállyal együtt nézze meg... A m b r u sillert ők emelték fel négyzetméteredként 2 3 forintra. E 1 n ö k:...és ne három határozati javaslattal ho®ík ide, hanem egy határozati javaslattal. Következik a O./ ponts A Bo3nyák-téri uj vásárcsarnok üzemeltetőjének_ kijelöléséről. Szeretném megkérdezni, hogy miért kell ezt ide hozni? Nincs itt Sásdi elvtárs? Lelke s: A Csjanoki és Piaci Igazgatóság csak a fedett csarnokokat irányítja, a kicsinyeket és a helyi- piacokat pedig a kerületi tanács kereskedelmi osztálya. Lényegében a kerületi tanács kereskedelmi osztályának egy határkövét szüntetjük meg, mert a piac megmarad ugyan, de nem lllt/ft^is&edelmi osztály látja el a felügyeletet. Ennek ellenére is javasolom, hogy ezt a Csarnoki és Piaci Igazgatóság igazgassa, mert a kerület nem képes rá. Itt tulajdonképen a kerületi tanács hatáskörének csorbításáról van szó. E I.n 'ö k: A végrehajtóbizottság hivja fel az előterjesztő osztály figyelmét, hogy amennyiben itt kerületi hatáskör csorbításáról van szó, azt rögtön mondja meg és ezzel kezdje... H á b e r: De a kerület egyetértésével hozták ide. Elnök: De ezzel kezdje. Javasolom, hogy fogadja el a végrehajtóbizottság, de ezzel az észrevétellel. Következik a H./ pont: a Fővárosi Operettszinház és a Petőfi Szinház tanácsi felügyelet alő helyezésének határidejéről és feltételeiről. Károlyi elvtárs, az Operettszinház és a Petőfi Szinház ügyét ne tárgyalja a sajtói Károlyi: Sőt: a műsortervet sem. /ro i ------------------------------------------------------------------------------- I 9 .ft,® ■.' +«■ vcmap