1961. április 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
165
bérlakásokkal gazdálkodni. Tekintettel azonban arra, hogy a Végrehajtó> ’ * * bizottság lakáselosztási számai olyan moaon változtak meg, hogy a Végrehajtóbizottságnak korábbi álláspontja fenntartásától el kellett térnie, ezért nem látom lehetségesnek, és nem is tartom kifejezetten szükségesnek az elosztási terven való módosítást. Pia a Végrehajtóbizottság itt mód ősi tan*., akkor a közérdekű feladatok megoldására előirányzott lakásszámból kellene elvennie, - márpedig ez a városfejlesztés egészében okozhatna problémákat. Itt arról van szó, hogy egy embernek egy tárca tud-e most állami lakást, illetve bérlakást adni, vagy sem. Az ilyen engedménytétellel a Végrehajtóbizottság komoly problémák elé állna, mert ha egy nelyen engedékenységet tanusit, akkor a másik helyen jogosan felvethetnék ugyanezeket az igényeket. Ezért ne lehet - őszintén mondva - csupán kényelmi álláspontból, vagy pedig olyan szempontból, hogy nem igyekszünk azokat az embereket itt takarékosságra szoritani, akiknél úgy néz ki, hogy talán pillanatnyilag nem rendelkeznek annyi pénzzel, hogy egy szövetkezeti lakás építéséhez hozzájáruljanak, módosítani, vagy változtatni egy nagyon gondos és alapos munkával elkészitett előterjesztésen. Még egy észrevételt tennék a határozati javaslat 4./ pontjával kapcsolatban. Nem tudom, vájjon Kelemen elvtárs módosítása nem mereviti-e meg azt a bizonyos határozati javaslatot, amikor is a budapesti munkahely mellett az egy helyen dolgozás tényét kívánja rJgzit- tetni. Elnök: Hogyan? Nem értem! , E n d r e i : Az öt év alatt egy helyen való dolgozást. Lehetnek ugyanis bizonyos körülmények, amelyeknek következtében egyes ! emberek a saját hibájukon kivül io változtatják munkahelyüket, - és talán nem is törtéhik bújegyzés az illet nek a munkakönyvébe a munkahely megváltoztatásával kapcsolatban. Ilyen módon tehát az a helyzet fog , 1 - | * " * *' "ff i I ft - 1 0 - 9