1961. április 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
88
1i 4 •- 23 i te.li cd Adva van^/átetervosztály további fejlődése, és az nagyjából magával hozza azt, amit az elvtársak elmondottak. Én is azt mondanám persze, hogy a tervosztály pl. az anyaggazdálkodás te- kihtetében soha sem tudna olyan ellenőrzést gyakorolni, ahogyan egyik-másik elvtárs felemlítette, olyan mélyen nem tudna a dolgokba • belemenni. Kém ia célunk ez. Be a szakig, szervek felhozatala, fe.< • J :-r. lelősségérzet keltetése minden gazdasági vezetőben: lényegében egybevág a Politikai Bizottság múlt év szeptemberi határozatának végrehajtásával. Kb. ez a vonal az. "Egy-két dolgot szeretnék még megemlíteni, nem Szabó elvtárssal való vitaképpen, mert nem rossz a viszonyunk a Tervhivatallal. Vitatkozunk, mert ez a dolog lényegéből adődik, tudniillik szeretnénk többet kapni, a tervhivatal meg lezárja a sorompót, nem ad. Kovács : Túlzottan címzetten adja, amit ad. Elnök : Szabó elvtárs felvetette, hogy tervosztályunk az éves terveket is illessze bele a perspektívába. Szeretnék valamit megkérdezni. Itt van pl. a vízgazdálkodás! Ml próbáltuk az óvi tervet/^erspektivába beleilleszteni ós ugyanakkor elve- szik a perspektívát. Bocsánatot kérek, leállították a Vizmü II. ütemét. Ilát akkor hogyan tervezzen a tervosztály?! Itt vagyunk az éves terv végrehajtásának II. negyedében. Kincs 5 éves tervünk: magunk között elmondhatjuk. Nagyon kérem a sajtét, hogy ne irjon róla. Nincs 5 éves tervünk, hát mi a csodába helyezzük bele az éves terved Teljes bizonytalanaágban vagyunk. Azt mondotta Szabó elvtárs, hogy készítsünk perspektivikus tervet. Más elvtársak is kifejezték ezt. Hozzá is fogtunk 1959-ben, egy 15 éves perspektivikus terv készítéséhez, mivel azonban olyan megnyugtató alapot, amelyre építhetnénk, sehonnan sem tudtunk kapni, kénytelenek voltunk megállni és várni, arra az álláspontra helyezkedve, hogy ha lesz , elfogadott 5 éves terv, akkor majd arra próbálunk építeni, mert nyilvánvalóan csak arra építhetünk perspektívát. Akkor megpróbáljuk! Még a községfejlesztésre sem készíthetünk perspektivikus tervet, mert minden évben külön kell harcolni a községiéjlesztésér}-így van. Szabó elvtárs) Soha sem tudunk egy évnél tovább menni. A következő évre nem tudunk. Vannak ilyen bizonyos objektiv megkötöttségek. Szabó : Gsalc a szükségletre gondolok. | 88 Elnök : Mi meg a ralitásból indulunk ki. A t I----------------------------------------------------------------------------------------------------- * I