1961. április 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
82
I- 17 - i u előrehaladás történtaz elmúlt esztendőben. Én iwigáfrto a gazdálkodás vonatkozásában/ti Szakigazgatási szervek szerepét szeretném kihangsúlyozni annyiban, hogy a szakigazgatási szerveknek aktívabban kellene foglalkozatok ezekkel a kérdésekkel. Szeretném megemlíteni, hogy az építőipari kapacitással való gazdálkodás igen példasfi)an stan megszervezve a fővárosi tanácsnál, illetve a tervosztályon. A tervosztály káderösszetételéről szólva úgy látjuk, hogy a tervosztályon az érdemi dolgozók egyharmad része a színvonal felett áll, egyharmad része a megkívánt színvonal körül mozog, és mintegy egyharmad része a szinvonal alatt marad. Ez az arányosítás és szembeállítás is már egy meghatározott arányú javulást mutat, hiszen korábban ez sokkal torzabb képet mutatott. Mégis ez a mai arány is elég világosan mutatja, hogy a tervosztály felkészültsége igen nagy szóródást mutat, és bár következett be a tervosztály káder-összetételében a múlt esztendőben javulás, azonban nem szabad megállni ennél a változásnál, hanem tovább kell menni, hogy el tudjuk érni, hogy a fővárosi tanács gazdaságának ténylegesen összefogó ós irányító tényező Jegyen a tervosztály segítsége. Elnök: Ki kér még szót? Lelkes elvtársnak van valamilyen megjegyzése? L e 1 e k e s : Néhány szót szeretnék mondani. Az elvtársai: által felvetett problémákkal, különösen a bírálati résszel majdnem teljes egészében egyetértek. A jelentés összeállításánál ezek a szempontok - ha nem is olyan élesen,ahogyan as elvtársak felvetették - napirendre kerültek, mert úgy éreztük, hogy ezek a kérdései: valóságos problémák. Engedjék meg az elvtársak, hogy a részletkérdésekre ne válaszoljak, hanem az ülés anyagát a legközelebbi értekezletünkön megbeszéljük az elvtársakkal, feldolgozzuk, és figyelembe vesszük az elkövetkezendő félévi munkaprogramunkban. Mindamellett néhány kérdésre szeretnék visszatérni. Fülöp elvtárs felvetette a beruházási csoport munkájánál: gyengeségét, - és ezt felvetették más elvtársak is. Azt hiszem, hogy ez a leggyengébb pontja volt amímtm#a<mitítüí#íUÉM, és a fejlődés ellenére is a leggyengébb pontja a tervosztály munkájának. Bár a fejlődés igen nagy, de még nem kielégitő. Vannak azonban itt olyan tényezők is, amelyek nem a tervosztály hatáskörébe tartoznak, i • , • VSt* í te ' .