1961. április 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

115

‘ ' építését tervezik* Ennek a vendéglőnek trádióidja van Budapesten, azonkívül pedig ez az egyetlen szórakozóhelye a VI kerület ak, éo félig—meddig a Ligetnek ie* Hloadó vallaase. után elnök indítvány ózza a határozati ja­vaslat ki a ge szíté a ét azzal, hogyha volt vendé^át óipari egy cégeket, amelyeket jelenleg más célra használnak, a belkereskedelmi miniszté­rium támogatásával kísérelje meg visszaszerezni a. tágrchajtébizott­ság, Több formában kell szélesíteni n közétkeztetést* Törekedni koll , n meglévő vendéglátóipari egységek kulturáltabbá tételére. Indítvá­nyozza a kerületi taj/csők hatáskörének bővítésére vonatkozó javas­lat elfő ■■ "'mát. Javasolja, hogy a kereskedőini osztály és a Tröszt az oktatási osztály segítségévéi vizsgálja meg hogyan lehetne az is­koláztatást emelni* Erre vonatkozó tervezetüket őszig dolgozzák Id.* A Kéményseprő Vendéglő Ügyében felhőtatnazást kér saját .aga éo 1cóta elnökhelyettes részére, hogy azt megvizsgálja. Határozat: A Végrehajtóbizottzág 259 utasitja a kereskedelmi osztály vozetőjét a vezetők szakmai ée politikai műveltségének emelésére, a káderok tervszerű és szervezett utánpótlására, az alkalmatlan vezetők megfelelő Utciben történő lecserélésére 2-3 évre szóló káűerfejlesztési tervet készítsen* A torv a tenni­I valókat osztályvezetőig, a vállalati káderekre vonat­kozóan pedig személyzeti vezetőig bezárólag határozza meg* A káderfejleaztési torvet jóváhagyás céljából az illeté­kes elnökhelyettes elé kell terjeszteni es végrehajtásá­ról félévenként jelentést kell tenni; Határi.;őt a terv elkészítésére julius 1* jelentésre először deoember 31. Felelőst Sásdi Sándor 260 utasitja a kereskedői:-dL osztály vezetőjót, intézkedjék éo ellenőrizze, hogy » vezetés meg03ilarditása szempont­Í ából fontos, illetve anyagilag folelős munkakörök be- Öltéséncl si rend el kezeseket szigorúan tartsák be, A mulasztást elkövető igazgatót fegyelmilog kell felelős­ségre vonni 4 Határidőt azonnal io folyamatos rdülösT Sásdi Sándor 261 utasitja a kereskedelmi osztály vcn;.v!.őjót, hogy a háló- - 3ati dolgozók összetételének javítását elsősorban tanuló­képzés utján oldja meg, de lehetőséget kell adni arra, hogy becsületes, megbízható felnőttek lo bekerüljenek a hálózatba é3 biztosi tárd mell szálánál képzésűiket* \ Határidő: folyamatos TeTcY-jo: ~3áedi Sándor j M | -í

Next

/
Oldalképek
Tartalom