1961. március 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

i ’! I ! * 1 1 Megnővekedett a vállalatok nyereségbefizetésének össze ge, a termelési érték és az áru forgalom felfutása miatt,va lamint az előirt önköltségcsökkentés és a takarékossági ren delkezések következtében. A vállalati forgalmi adó és illetményadó emelkedett,mert a Kormány egyes tételeknél forgalmi adó módosítást, rendelt el. A szövetkezeti adók részaránya megváltozott, amennyiben az előző évi 100 %-kal szemben a főváros csak 90 %-ban részese­dik, de a megváltozott százalék mellett is lényegesen több a kisipari termelőszövetkezeti adóból származó bevétel, mint az 1960. évben. A költségvetési szervek és intézmények működési bevéte le az 1960. évihez képest kereken 10 %-kal emelkedik. A Fővárosi Tanáos 1961. évi kiadásainak 18.2 %-a beruhá­zási, 17,1 %-a vállalati, 10.5 %-a gazdasági, 27.4 %-a szo­ciális és egészségügyi.. 22 3 %-a kulturális, 4 5 %-a i gazgatá­si, rend és jogbiztonsági célokra szolgál. A költségvetési szervek és .intézmények költségvetése 55-4 %-ban a kerületi, tanácsot illeti, és 44.6 %-ban a köz­ponti szakigazgatási szervek között oszlik meg. 1961. évben a kerületi költségvetés mintegy 5 l %-kal magasabb az előző évinél, ami a kerületi tanácsok gazdasági megerősödését iga­zolja. A kerületi költségvetési gazdálkodás jelentőségére mu­tat az, hogy több kerület 1961. évi költségvetése meghaladja a 100 millió Ft-ot, Így többek között a XIV. kerület 101.6 millió Ft-os, a XIII. kerület 102-1 millió Ft-os, a VIII.ke­! * ’ rület 111.8 millió Ft-os költségvetéssel rendelkezik. 1 A főváros .intézményeinek 85 %-a kerületi kezelésben van. Az 1961. évi költségvetés jelentős mennyiségi fejlesztést nem tartalmaz, de a minőségi fejlesztésekre a megfelelő fedezetet j biztosítja. A szó: osan veti 2,394.9 millió Ft költségvetési előirány­zatból 1961. év során az alábbiakra biztosítottunk fedezetet: A Tanács és VB cimen biztosítottuk a kerület és a közpon­ti VB szakigazgatási szerveiknek működéséhez szükséges kiadd­/ 256/sise- 40 ­í I--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- I

Next

/
Oldalképek
Tartalom