1961. március 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

241

'.'A:'..--.- ”, t k S’ ' ■ I ' ■ I- 51 ­Gondolom, Hogy ez az anyag rövidesen elkészül és me r: a ju. Fél­ti, a íniá ihatnunk ennek an anyagnak a kibővítésére és a kér e . mind­járt úgyis ©ehetne, mint a panasz Ugye™: egységes intézésének ut-' mutatója. Javasolom tehát, hogy a határozati javaslatban foglalta- kát úgy értelmezzük, hogy akkor küldenénk ki a kerülete nek és a szakigazgatási szerveknek tájékoztatás és felhasználás, valamint a műn a egységes irányításét ill etőle™. Elnök: Azt hiszem, hogy nagyon helyes a javaslat, tehát Pajkosné elvtársnő és Ambrus elvtárs által igy kiegészített módon fogadjuk el azt, hegy az itt elhangzó; t vita ered /nyelvel kiegészítve, valamint a konzultáció eredményeivel kiegészítve küld — jük meg az anyagot necsal: a erületi elnököknek, hane;; a szakigaz­gatási szervek vezetőinek is, miheztartáss és végrehajtás végett, nem-csak tájékoztatás végett. Ez tehát az egyik. A másik pedig az, hogy az első határozati javasla­tot fogadjuk el úgy is, mint a ,'onyó elvtárs által javasoltat 1961 évi megoldását, amelyet ő tételes- felügyeleti viza /latnak neve­zett. Eszerint meg fog történni a három ágazatra, a többire pedig 1962-ben. Én io azt mondom, hogy a létszámról őst nea dönt­sünk, mert az képtelenség volna. Pajkosné elvtársnő célzott arra, hogy felülvizsgálat folyik a hatáskörök j.egállapitása során, oda kell besorolni, mint perspektívában végrehajthatót. Többen nondották, hogy a kerületekben nem me ry egy­ségesen a dolog, közben ide-súgta nekem Kovács.elvtárs, hogy az instruktorok s egitvetnének abban, hogy egységesen menjei , bár azok­nak is van elég dolgu.c. Faj 1: o s n é: A szakosztályoknak ell biatositanl­ok szakvonalon, mert ott van probléma. E 1 n ö k: Szakvonalon is, de azt hiszem, hogy hozzá­segít bor ni ui'-’et az egységes, mg javuló ügyintézéshez, az, arait :i~ k üld link a kerületeknek ég a tételes felülvizsgálatok is. Nagyon érdekes volt a vita. Gondolom, hogy Gáti elvtársnak is hasznait, amikor hallotta — és nyilván össze is fog­lalta magában - hogy r.i e véleményük a V' tagjainál a kérdésekről ®o igy alkalmas lesz ez a vita arra, hogy javítsa a mannát, mert ahogyan Sés és Götz elvtársa:..helyesen eg-'llapitották, a szép e- redmények ellenére is bőven van még ilt tenni. Elfogadta v n 7b? C * ■’ v O ■ Ov '• ’ ' » / T rv r\ vg | / / -U U 4X0 4/ , __________________n_________________________i > *- , » *•> J

Next

/
Oldalképek
Tartalom