1961. február 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

121

I 4 ra 8 - ^ jó tömegkapcsolatot teremtsenek a főváros lakosságával.Itt bizo­nyos ellentmondást lehet látni abbam, hogy ilyen nagy összeggel nem tudunk mit csinálni. Meg kellene vizsgálnia az elnökségnek,mi az oka annak, hogy minden évben megmaradnak nagyobb összegek, és meg kellene vizsgálni, vájjon helyes-e, hogy ugyanakkor, amikor egy csőmé helyen van probléma, - akár az iskolaépítés területén, akár pedig a peremrészeken a vízcsőhálózat lefektetése, akár pedig az utak vonatkozásában - ugyanakkor évközben, sőt már az év elején is megyünk különböző hiteleket kérni a tervhivataltól* Felsőbb kor­mányszervek is nyilván felfigyelnek arra, hogy jelentős összegek maradnak meg. ITt valami nincsen rendben, és az a véleményem, hogy nem volna szabad a VB-nak ezeket a kérdéseket ilyen egyszerűen el­intézni. Az a javaslatom, hogy okvetlenül meg kellene vizsgálni ezt a problémát. K o v á c s: Véleményem szerint ezeknek a számoknak ilyen médon való felvetése helytelen. T.i. a községfejlesztési i alappal való gazdálkodásnál abból kell kiindulni, hogy az göngyöli — tetten megy évről-óvre. Nem biztos, hogy ez a 49 millió forint maradvány, mert lehet, hogy vannak benne megvalósított munkák, a- melyeknek a számlázása azonban még nem történt meg. Tehát ez tu- lajdonkópen kiindulási bázis, egy adott időpont fel van véve, hogy a számlákon milyen pénz van, - és akkor azt mondjuk, hogy meg kell tervezni az áthúzódó feladatokat. Végleges számot akkor lehet mon­dani, ha a«zárószámadás meglesz, már pedig a zárószámadás ezután fog elkészülni. Lehetséges tehát, hogy ez a szám a zárószámadásban csak 30 millió forint lesz. Azt hiszem, hogy ezt vitatni nem vol­na célszerű, - helyes lesz akkor vitatni, ha meglesz a zárószámadás^ mert akkor meg tudjuk mondani, hogy mi volt a múlt óvi felhaszná­lás. Ez csak termelési bázisként szerepelhet itt, nem pedig úgy, mint befejezett tény, — és helytelen volna most ezen vitatkozni. Ami a tervezést illeti, kétségtelen, hogy vannak bi­zonyos adottságok amelyekből, ki kell indulni. Ezek áthúzódó fela­datok - és vannak olyanok, hogy egyes kerületekben nagy létesitmé- | nyék vannak, amelyek még 1963-ban is émÉm terhelni fognak bennünket. Tegnap az állandó bizottság ülésén is volt erről vita. Nagyon he­lyes volt az állandó bizottságnak a jelentése, hogy ilyen ellátott- sági mutatókra kell építeni a jövőben a tervezést, - hogy melyik kerület hogyan van ellátva - és jövőre úgy kell a súlypontot képezni, I ^ I mm mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom