1960. december 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

72

\ a fekete alkalmazottak száma, bizonyos mértékben megnőtt. Erre vonatkozólag csak konkrét feljelentésre,' vagy bejelentésre tudunk eljárni, mert ez a legnehezebb, amit fel lehet fedni. Tanonc-ellenőrzés folyik a KIOSZ részráről is, a mi részünkről is. Több esetben előfordult, hogy egy-egy kisiparostól emitt megvontuk az iparigazolványt, vagy a tanonctartási jogot. Legutóbb például egy elég hosszadalmas' ügy volt egy fodrász kisipa­rossal kapcsolatban, amely ügy éppen most zárult lo. Az V.kerületi tanács ipari osztálya megvonta tanulótartási engedélyét. Két tanu­lóba volt a kisiparosnak és a tanoncellenőrzcs kapcsán ugrottak ki azok a problémák, amelyek miatt meg kellett vonni ennek a kis­iparosnál: tanulótartási engedélyét. Azt kérdezte még Igaz elvtárs, hogyan hajtjuk vegre az lo68-as rendeletet, a VB. a szövetkezeti terveket hogyan hajtja jóvá és véleményezi-e• As utóbbi évben itt feltétlenül előrehala­dás mutatkozik. A VB. beszámoltatta az OKISZ-t és az ipari osztály az OKISZ-szal megbeszéli a terveket. Jegyzőkönyvet is veszünk fel az éves tervek időszakában, le kell azonban rögziteni, hogy ez az ellenőrzés vagy koordinálás teljes mértékben formális, és csak a szolgáltatásra vonatkozik, ahol valamit tenni tudunk. Az lo68-as rendelet sem biztosit gyakorlatilag olyan jogkört sem az ipari osztálynak, sem a VB-nak, hogy az OKISZ tervein konkrét módosítá­sokat tehessen. A formális jogkör, formális ellenőrzésben csúcsosodik ki és csak egyes területek azok, ahol tényleg előre tudunk menni, de ott is úgy, hogy gyakorlatilag túllépünk hatáskörünket. Konkrét példa erre a pengegyártás. Az OKISZ-al történt személyes megbeszé­lés alapján sikerült elérni, hogy a pengegyártást a szövetkezetekben 1961. március 31.-ével meg fogják szüntetni, mivel mi többször élesen felvetettük, hogy az állami iparnak a beruházása olyan mér­tékű volt, hogy teljes mértékben ki tudja elégit<ni a hazai és teljes egészében az export-szükségletet is. Ezt a szövetkezetét ezért becsukják, illetőleg ezt a profilját megszüntetik egyrészt azért, mert ezt a feladatot az állami ipar el tudja látni, másrészt pedig azért, mert a szövetkezetben sokkal drágábban termelnek, mint az állami szektorban. Szolgáltatási vonalon, mint említettem, az ellenőrzés nem annyira formális, sőt bizonyos mértékig tényleges koordináló szerepet is képesek vagyunk betölteni. Vonatkozik ez elsősorban á szolgáltató hálózat megtervezésére, amelyet teljes egészében az fi «■*» J- 4 ­I - á - I

Next

/
Oldalképek
Tartalom