1960. november 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
115
I Hogy legyen, vagy ne legyen vásár?! Szeretném a sajtónak azt mondani, hogy az egész vásár parob léniát ne közölje, tekintettel arra, hogy néhány vonatkozásban még további tárgyalást igényel felsőbb szervekkel. Ma még nem kell közölni azt, amit a Végrehajtóbizottság állást foglalt. Felvetődtek olyan elgondolások, hogy ne tartsunk az idén vásárt. Az idén, illetőleg 1961-ben. Ezek az elgondolások azonban már arakor merültek fel, amikor az egész vásári propagandagépezet beindult éa a kapitalista világot mozgásba hozta épp úgy, mint a szocialista világot. A jelentkezések lezárultak. Most azután, amikor a jelentkezések lezárultak, illetőleg beérkeztek, akkor odaállni, hogy vissza az egész, meggondoltuk a dolgot: komolytalanná tenné nem a budapesti tanácsot, hanem az egész kormányt. Ilyen értelemben odaállni akkor már nem lehet. Meg kell gondolni, hogy jövőre, Illetőleg 1962-ben mi legyen, mielőtt még bármilyen vonatkozásban is meghirdetnénk, hogy 62-re jelentkezzenek. Ezt meg kell gondolniok a koraányszerveknek. Az előterjesztés azt i3 célozza hogy kiegészüljön jobban különböző minisztériumokkal az egész váaár és nagyobb súlypont legyen a& ,,&géBa kére akede lmen. Pontosan mi kérjük a külkereskedelmet, hogy legyen szives jobban beleszólni az egész exportimport ügybe, a vásárrendezés ügyébe. Amit Kallós elvtárs előadott, azzal csak egyet lehet érteni, de e tekintetben a szempontokat mindig a külkereskedelemnek kell megadnia. Nem a fásárigazgatóság, vagy nem tudom, akár a Végrehajtóbizottság szabja meg a feltételeket e tekintetben. Tisztán külkereskedelmi szempontok ezek és amennyiben ezt kívánja érvényesíteni a külkereskedelem, akkor Kallós elvtársókon, ill. továbbmenőleg a Külkereskedelmi Minisztériumon a sor, hogy megfelelő intézkedéseket tegyen. Mélyen egyet lehet érteni vele. Ami a kedvezményes jegyeket illeti, Háber elvtárs megkapta a választ, úgy hogy javasolom, fogadjuk el az előterjesztést ezekkel a kiegészítésekkel. Elfogadja a VB? /Igen./ Mindannyian egyetértenek az elvtársak? Vitéz : Veres elvtárs, a lágymányosi részvétel tekintetében, tehát a közlekedési 03 épitőipari vállalatok ottani .... Elnök : Küldjük a levelet. Készítjük. Bartos : Szerintem helyes. Elnök: De épületek nélkül. I V i t é z : E két tárca kiállítása olyan I- 32 -