1960. november 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
113
I t| - 28 - 30 napok beiktatását javasolja. Javasolom, hogy a VB úgy foglaljon állást, hogy kétszer hat órás kereskedői napot irjon elő az 1961. évi Ipari Vásárra. Ezeket kivántam kiegészitésképen bejelenteni. Elnök: Kinek van kérdése? Háber: Két kérdésem van, az egyik azzal kapcsolatos, hogy az előterjesztésben azt javasolják, hogy 8 forintos egységes látogatási jegyek legyenek. Vájjon gondoltak-e arra, hogy a technikumok, a középiskolák és az általános iskolák felső tagozatú tanulóinak nem kellene-e kedvezményes jegyeket biztosítani, mivel a gyermekeket csoportosan viszik a Vásár megtekintésére. A másik kérdésem arra vonatkozik, hogy az előterjesztés nem foglalkozik a Vásár technikai felkészültségének kérdésével, vagyis azzal, hogy hogyan állnak a Vásár megépítésének szerződéseivel és kivitelezési szerződéseivel. Elnök: Van még valakinek kérdése? /Nincs!/ Ila nincs, akkor Vitéz elvtárs válaszol a kérdésekre. V i t é z: Háber elvtárs első kérdésére azt tudom közölni, hogy a Vásár-bizottság az ifjúság részére a tavaly is ós az ezt megelőző évek gyakorlatát javasolja, - és minthogy ebben a tekintetben változás nem történt, ezért 2 forintos kedvezményes jeggyel tekinthetik meg majd a tanulók az Ipari Vásárt. Ami a technikai felkészülést illeti, minthogy beruházás nincsen, a felújítások tekintetében pedig valamennyi szerződésünk biztosítva van, ennélfogva azt mint problémát nem hoztuk a végrehajtóbizottság elé. E 1 n ö k: A Kereskedelmi Kamara egyetért az előterjesztéssel? Kallós: Legyen szabad néhány szót mondanom. Egyeztettük a Külkereskedelmi Minisztériummal az álláspontokat, és nagy vonalakban mindenki egyátért ezzel az előterjesztéssel. Amit meg kívánok jegyezni, az az, hogy a Budapesti Ipari Vásár elvi célkitűzéseinek sorában, az eddig elért népgazdasági eredmények kihang- sulyozása mellett a második ötéves terv propagálását kell szem előtt tartani. Ezzel egyetért a Külkereskedelmi Minisztérium, de azt javasolná, hogy - ha lehetséges 4 a magyar külkereskedelem, pontosabban: az export érdekein is legyenek megemlítve. gj //$ | > «*««* t-imm