1960. november 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
3
Tárgy: Jelentés az öregkori bet tegellátásról ,k>TLönös tekintettel a szociálpolitikai vonatkozásokra, T. Végrehajtóbizottság ! A népességet általában 3 nagy korcsoportra szoktuk ősz tani, úgymint gyermekkor /0-18 év/ fel nőtt-, vagy produktívkor Aü- <5o/és öregkor / 60 éven felüliek/. A népesség korszerinti megoszlása az utóbbi évtizedekben erősen megváltozott. Az áLtá. ános életkor emelkedése az ^regek számának állandó növekedését idézte elő, Ez a folyamat már évtizedekkel ezelőtt kezdődött és előreláthatólag még tóvá b folytatódik,A Nemzetközi Gerontológiai Társaság elnökének véleménye szerintaz általános életkor kb, lo5 esztendős korig növelhető,ami. gyakorlatilag azt jelenti,hogy nem lesz ritkaság a 100-120 éves ember. Az életkornak ez a kitolódása világjelenség és rendkívül sok és szerteágazó problémát vet fel nemcsak egész ségügyi,de szociológiai vonatkozásban is. Időben megalakult a Nemzetközi Gerontológiai Társaság, 1054-ben a Magyar Tudományos Akadémia keretében gerontológiai bizottság alakult,amely a hazai viszonyokkal foglalkozik és egyben tagja a nemzetközi társaságnak is. Hazánkban 1941-ben 997.445 hatvan évnélidősebb egyén élt,1959.január 1-i adat szerint 1.356,000 fő. Százalékban kifejezve 1941-ben a 60 éven felüliek aránys?áma az össznépessóghez viszonyítva 10.7 fi volt,mig 1959.jan,l-én 13.5 ^-ra emelkedett. A fővárosra vonatkozóan nincsenek adataink, A f.év január 1-i népszámlálási adatokkal sem rendelkezünk. Már maga ez a szám is mulatja,hogy komoly problémával állunk szemben,amire fel kell készülnünk. Az öregség önmagában nem betegség,az öreg ember azonban fogékonyabb a különböző környezeti behatásokkal szemben, éppen szervezetének elhasználódása miatt. Az öreg ember biológiai ”0- akciója az egyes külső behatásokra tehát különbözik a produktív koru- akétól,de ugyancsak különbözik az egyes gyógyszerek tatása is a szervezetre. Van azonban kóros elöregedés is,amikor a szervezet és annak szövetei idő előtt elhasználódnak. ‘Lényegében tehát kétféle öregedésről te szelhetünk: élettani öregedés és kóros elöregedés. Ennek megfelelően a teendők is különbözőek. Szociális helyzetüket tekintve szintón két cso- \ portra oszthatók az öregek: családi közösségben él^k és magukra maraI Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtóbizottsága. * ra ' __________________ l