1960. október 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

115

í i- 56 ­Hogy mit jelent egy'épülethez felvonulni, azt nem kell különöseb­ben magyaráznom. Javasolom, hogy ezt hagyjuk jévá, de véleményem szerint a négyemeletes szintre valé áttérést erőteljesebben kelle­ne szorgalmazni, mert mindenhol ez megy. Ami a központi fűtés kérdését illeti, sok helyen úgy hidalják át a dolgot, hogy most nincs ugyan központi fűtés, de majd meglesz a lehetőség annak beszerelésére. Meg*®| vagyok győződve, hogy 5-10 év múlva majd az egész kerületben be lehet vezetni a központi fűtést. Elnök: Kiván még valaki felszólalni? /Nem!/ Ha nem, akkor Bartos elvtárs válaszol a felszólalásokra. Bartos: Perényi elvtárs, a megnyugtatásodra közlöm, hogy az általatok jóváhagyott egész beépítési programot ujbél áttesszük az építésügyi minisztérimhciz, ezeknek az elvek­nek megfelelően, - és mindenhol megemeltük 1+4-re az emeleteket ott, ahol központi fűtés van. Azt, hogy Sztalinvnfrosban hogyan csinálják, nem tudom. Lehet, hogy ott meg lehet csinálni azt, amit Perényi elvtárs mondott, de nem valószínű, hogy Budapesten helyes volna, hogy pincéket építsünk és a IV.emeletre felvites- sük az emberekkel a tüzelőanyagot. Perényi:Ami IV.emeletünk nem felel meg ezeknél a házaknál még a III.emeletnek sem. J r Bar ‘tos: Egy régi belvárosi 160 emeletes ház magasabb, mint a mi -EJP^ímeletes házunk - ez igaz. Ettől füg­getlenül, az egészségügyi hatóságok csak abban az esetben járul­tak hozzá, ha központi fűtés van, viszont ebben az esetben a pin­ce elmarad, ügy néz ki, hogy sikerül ebben a tekintetben is zöld­ágra vergődni, és akkor a pincét meg tudjuk takarítani, tehát akkor kifizetődik a központi fűtés és a IV.emelet. Lelkes Iván: Elvileg igaza van Perényi elvtársnak a magasság felé valé törekvésben, azonban itt mag# olyan programról vanmszp, amely egy óv óta el van készitve, - tehát ez a VIII.osztállyal megtárgyalt program - azóta érlelődtek meg a típustervek, azóta érlelődött meg a tervfeladat. Ennél tehát nem is tudjuk azt a megoldást követni, amit Perényi elvtárs mondott. Az az elv, amit Perényi elvtárs kifejezésre juttatott, és Bartos •Ívtárs alátámasztott, azt jelenti, hogy átvizsgáltra került a második ötéves terv minden lakótelepe, - jegyzőkönyvileg meg is állapodtunk az építésügyi minisztériummaly és ez a .törekvés szi- ___________________________________________________________________________________________________________________ ' /iS I *»»# v amxp

Next

/
Oldalképek
Tartalom