1960. szeptember 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

39

I j - 5 - | ellenőrizze ós irányítsa. Ennek során az állami közegészségü;yi fol- v ügyelők - mint a leghathatósabb helyszíni bírságolási joggal felru­házott közegek a szükségnek megfelelően éljenek hatósági jogkörük­kel* A ropüíóbizottságok tevékenységéről, azok tapasztalatairól x a tett intézkedésekről negyedévenként apzorvezéci oszt'.ly utján tegyen jelentést. H«.. tár idő; 196o. szeptember 2o~tol folyamatos. Felelős : a KOJaL. igazg-. tója. 4./ a Végrehajtóbizottság utasitja a házkezelési i azg tóság vezetőjét , ho. y követelje meg a házfelügyelői és köztisztasági rendeletben előirt feladatok végrehajtását . Gondos kod jón, hogy a jogszabályok alapvető szakaszait a házkezelési dolgozók és a házfelügyelők is­merjék. Bzorvezze meg, hogy a házielügyalők ellenőrizzék a házuk előtti jdrdarészakon a helyfoglalási eng-délyokot és ennek hiányá­ban, vagy szabálytalan anyagtárolás esetén ezt a lohutőséghoz mér­ten akadályozzák meg, illetve illetékes szerveknél azon. al jelent­sék. Az igazgatóság vezetője három hónap múlva tegyen jelentőst a szervozési osztály utján a fontiok végrehajtásáról és arról, hogy milyen intézkedéseket tott a 1± óházakon belüli tisztaság mogterom- tése érdekében. Határidő; 19Go. december 2o. Felelős": a házkezelési igazgatóság vezetője. 5./ a Végrehajtóbizottság utasitja a Közlekedési Igazgatóság Vezetőjét hogy a forgalmasabb végállomások és átezállóhciyok tisztántartásá­ról a tdjes üzemeltetési iá) alatt - ünnepnapokon ic - folyama­tosan gondoskodjon. Határidő: 196o, szeptember 2o-tól folyamatos. Felelős: a Közlekedési Igazgatóság Vezetője 5./ a Végrehajtóbizottság utasitja az Épitési és 1'.osrondozési óra tály, valamint az Épitési Igazgatóság Vuzotőj. ü, hogy minden ron- dolkezésükro álló eszközzel,büntetésükkel és fegyelmi eljárások­kal is gondoskodjanak arról, hogy a tanácsi és más vállalatoknál megszűnjön a közterületek jogosulatlan igénybevétele, az épitési anyagok szabálytalan tárolása, és a bontási anyagok közterülete­ken való tarolása. Intézkedésükről és azok eredményeiről a VB. Szervezési osztálya utján tegyenek jelentést. Határidő: 196o szeptember 3o. TÓlei 5sok: az Épitési és Városrendezési osztály, valamint az " Épitési Igazgatóság Vezetője, 7,/ A Végrehajtóbizottság felkéri a Budapesti Rendőrfőkapitányság Vezetőjét, hogy a köztiszt-.sági szabályok megszegőinek helyszini bírságolását a fő útvonalakon fokozottabban foganatosi11?.sea,egy­ben fokozottabban szükséges gondoskodni a közterületeket szennyező és szemetelő jármüvek közforgalomból való kitiltásáról.. Határidő: felkérésre 19óo. szeptember 2o Felelősi" a felkérésért a VB, Elnöke y O Budapest, 19óo. szeptember l.(t l.:} I \V * A‘f X^onajy Ambrus János sk, a szervezési osztály vezetője • *...........** -m*p

Next

/
Oldalképek
Tartalom