1960. augusztus 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

117

I i az a véleményem, hogy nem tartoznak a gyengébb munkát végző taná­csok közé. ügy vélem, hogy általában a kerületi tamiéi munkájában évek óta kisebb-nagyobb hullámzások ugyan mindig varinak, de ez a kerület mindig a jobban dolgozó tanácsok közé tartozott. Mégis kon­krétabban, de általánosságban értékelve azt tudom mondani, hogy ez az értékelés tovább javult az utolsó 2-2 1/2 esztendő alatt. Hogy miért javult és hogy milyen kérdésekben javult elsősorban, ar­ranézve a következőket tudnám mondani: A tanácsot, tehát mint vállaaztótestiiletet véve alapul, azt kell mondanom, hogy 195 uj tagját 1958-ban választották be és ez sokkal aktívabban és tevékenyebben működik, mint ahogyan a korábbi ciklusban működő tanács. Ha. jól emlékszem, számszerűen kb. 182 tanácstag ven, akik nagyszerűen, hogy úgymondjam, törekvés­sel végzik munkájukat. Különösképpen ez a korábbi probléma oldódott meg, amely s tanácstagok műnk-Íjában jelentkezett, amikor a válasz­tókkal, a lakosokkal, különféle összejövetelek -ereteken találkoz- t a k • Az elvtársak előtt közismert, hogy c tanácstagi beszámolón a házkezelési témákkal kapcsolatban volt a panaszok zö­me és elég sokszor az én beszámol'non is, de kerületi tan 'catag beszámolóján is jelentős feszültség , elet leesett és ebben sok ténye­ző játszott közre, nemcsak az, hogy objektív nehézsége:-' el küzdöt­tek a házkezelőségi szervek, körzetek korábban, hanem olyan tények is közrejátszottak, ky.lc nehéz körülmény-..két jelentettek, hogy az apparátus a panaszok megválaszolásával a házkezeicaégi apparátus munkájában nem tartott ott, ahol ma és az amúgy is objektív okok- v n'l fogva fellépő feszültségeket fokozták a munka végzéséből folyó, következő negativutaok is. És a tanácstagok munkájában az ilyen jel­legű körülmények egészen le.czUkülőben vannak. La már a tanácstagi beszámolóban, a lakossággal való találkozás keretében a házkezelé­si próbáéin; , mint a feszültség fő oka, közvetlen sem jelentkezik olyan éllel, mint korábban és ebben a tekintett n a tanács feltét­lenül komoly munkát végzett. Komoly munkát végzett akkor» amikor tanácsülésre kal.te raegtárgyaItatni az egész házkezelési tevékeny­ségét, araikor az apparátust megerősítette műszaki, és egyéb szak­emberekkel és ennek eredményeképpen a tömegkapcsolata, aktivitása növekedett az elmúlt esztendőbe ;. Ezt a magam részéről nagyon komoly pozitívum­nak tartom. Nem akarok most mindenre sorjában kitérni, hogy a ta­| /O | _ 8 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom