1960. július 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
227
i i a dijakat, amit nem tartok helyesnek. v Veres elvtárs nem volt jelen, amikor - körülbelül 1 vagy 2 hónappal ezelőtt - vita volt ezzel kapcsolatban. Azt nem vállalnám, hogy a Végrehaj tóbizottság^Ítélje oda az Í7 dijat /ne# annalyf akinek a birálóbizottság Ítélte oda, hanem egy másiknak. Ezt nem vállalnám és inkább ki»ennék a teremből. Ezért javasolom ezt a módot, ami a Végrehajmóbizottság szempontjából teljesen megfelelő. Harrer: A múltkoriban tárgyaltuk! P e r é n y i : Tárgyaltuk, de a szöveg nem úgy néz ki. v A határozati javaslat 3«/ pontjának megváltoztatására is javaslatot teszek, mégpedig úgy, hogy az utolsó mondatot hagyjuk ki, tekintettel arra, hogy a határozati javaslat 2./ pontjába vettem be azt, hogy a pályadijak kiosztásához a Végrehajtóbizottság jóváhagyását kell kérni. Ha a Végrehajtóbizottság ráruházta a szakigazgatási szerv vezetőjére, hogy kisebb jelentőségű dolgokban irjon ki pályázatot, a meglévő irányelvek szemelőtt tartásával és a meglévő keretek mellett, akkor azt már nem érdemes behozni. Egyébként a helyzet az, hogy a szakigazgatási szervek felett van egy felügyeletet ellátó végrehajtóoi zott sági elnökhelyettes. Nem tudom, hogy érthető-e az, arait mondok. Elnök i arról van itt szó, hogy bizonyos módosítást kell végrehajtani az eddigi kialakult gyakorlaton. Azért van szükség módosításra, raert itt nenu>csak osztályvezetők vannak, hanem vannak előadók is, vagy csoportvezetők, akik a pályázat meghirdetéséről tárgyalnak, és megjelennek cikkek a sajtóban, hogy a ^ővá- rosi Tanács Végrehajtóbizottsága pályázatot hirdet erre vagy arra. Sokszor nem is tudunk a dologról, és máris megjelenik a cikk, hogy ^ pályázati hirdetés van kiirva. A Végrehajtóbizottság a város gazdája. Nyilvánvaló, hogy minden szerv, amely a szakigazgatási szerveken belül dolgozik, ilyen vagy olyan formában alá van rendelve a Végrehajtóbizottságnak. Nem azért, mintha az elvtársak rosszindulatunk lennének, hanem az ellenforradalom előtt,vagy az után - nem tudom, hogy mikor - olyan szokás alakult ki, hogy a Végrehajtóbizottság nevében hirdetik meg a pályázatokat, annak a nevében bírál- . ják elVés osztják ki a dijakat, - ós utólag jön a Végrehajtóbizottsághoz a jelentés, hogy' ezeket és ezeket a dijakat adtuk ki. Ezt az állapotot akarjuk megszüntetni. Egyszóval: minden olyan nagyobb jelentőségű kérdésben, amely érinti a város nagyobb, vagy jelentősebb közületeit, a Végrehajtóbizottság jóváhagyása kell a tervpályázat I —: zü- 47 -