1960. július 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

215

i I A helyzet úgy néz ki, hogy én ott döntően a vasutasok és a közlekedés problémájával foglalkoztam, - összekapcsolva ezeket a témákat azzal, hogy Budapesten hogyan állunk ebben a tekintet­ben. A pedagógusoknál pedig az oktatás kérdésével foglalkoztunk nagyon alaposan. Úgy látszik tehát, hogy ez a módszerünk bevált. Ezt csak azért tettem szóvá, mert Perényi elvtárs megemlítette a rugalmasság kérdését. Eár nem lehet általánosítani, de azt hi­szem, hogy ez is helyes kezdeményezés volt - egy időszakban és i egy adott területen. Elnök : Elvtársak! Azt hiszem, hogy lezárhatjuk a vitát. Igen nehéz ezt r kérdést megoldani. Egyet tudunk érteni azzal a megállapítással, hogy sok ez a beszámoló: évente kétszer kell beszámolót tartani a kerületi és kétszer a fővárosi tanács­tagoknak. Mit tudnak mondani? Nem történnek döntő változások néhány hónap alatt, és igy egy sor ismétlés keletkezik. Mindig viaskodunk azzal, hogy miként szervezzük meg jobban a beszámoló­kat, mert alapvetően rossz ez a beszámolási rendszer. Kértük már n kormány illetékes szervétől, hogy valami­lyen változtatást csináljunk, Ck is egyetértenek ezzel, igazat adnak nekünk, csupán még a szükséges lépések nem történtek meg. Véleményünk szerint helyes úgy, ahogyan a Szovjetunióban, vagy más országokban van, hogy évente egy beszámoló van. Évente egy beszámoló: untig elég. Emellett a tanácstagok nagyon szoros kapcsolatban állnak a lakossággal, pl. a lakóbizottságon keresz­tül, stb. Erre a megoldásra kellene törekednünk. Javasolom, hogy a Végrehajtóbizottság döntsön úgy, hogy most már hivatalos átirattal fordulunk az illetékes kormány- szervekhez, felvetjük ezt a problémát, és kérjük a kormányszerve­ket, hogy megfelelő időpontban változtassuk meg a beszámolás je­lenlegi rendszerét. Ehhez az kell, hogy a Parlament elé kell vinni a Tanácstörvény bizonyos cikkeinek módosítását. A helyzet az, ho/3> mindenki keresi a kiutat a jelenlegi helyzetből, de a tör- ! vény rendelkezései ezt nem teszik lehetővé. Sok tanácstagunk ftzért nem megy el a beszámolóra és egyik-másikat szinte kötéllel kell huzni, mert nem tud mit mondani. \ L----------fa—fe I * v ,< * v tt. gBHp

Next

/
Oldalképek
Tartalom