1960. július 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

198

i számát, %zen belül két eltérés van. Az egyik az, hogy valamennyi lakást fürdőszooával tervezi vissza, - szemben a 70 százalékos irányelvvel - a másik az, hogy a központijfütés arányát az elő­irányzott 60 százalékkal szemben 80 százalékkal tervezi vissza. Megítélésünk szerint az első eltérésben elég nehéz lesz megoldást találni. A fűtés kérdését megvizsgáljuk, és lehetséges, hogy itt valamelyes haladást tudunk elérni az előirányzott 60 százalékkal szemben, A másik probléma a plusz 5.000 lakás kérdése, amelyet a főváros többletigényként tervez vissza azzal, hogy igen kis mértékben javul 19b0-ban a főváros lakáshelyzete. Ezzel kapcsolat­ban már korábban kifejtettük álláspontunkat,... Elnök * l)e ott volt a megállapodáson, amelyen meg­egyezés történt abban, hogy tervezzünk vissza, - és visszatervez- tünk. Ezt tehát nem képezheti vita tárgyát. Szabói A vita tárgyát a kielégítés fogja képezni, nem pedig a betervezés ténye. Ugyanis 61.500 lakás áll rendelke­zésre a második 5 éves tervben tanácsi célokra. Ebből Budapest­nek jut 25.000. Ez 40 százaléknak felel meg, tehát a tanácsi vo- v natkozásu la tósoknak 40 százaléka a fővárosba kerül, annak elle­nére, hogy a lakosság 19 százaléka él itt... Elnök* Rossz az összehasonlítás! Ugyanis ezek a városok között vannak tervezve, - ha már precízek akarunk lenni- a falvak ninoseneK benne. Budapestet nem az országgal kell vi­fUtK szonylatbaft hozni a jelen esetben, hanem az ország városaittwt• Szabó * Helyes, - lehet ilyen összehasonlítást tenni... Elnök : Nemi Ilyen összehasonlítást kell tennil \ S z a b ó * A népszámlálás adatai szerint 1960. janu­ár 1.-én 100 lakásra 350.7 fő jut, - a főváros 357 fővel számolt helytelenül - a városok átlaga, Budapest nélkül 362.8 fő. Tehát ez a mutaté is azt mutatja, hogy a főváros ellátása lényegesen jobb, mint a vidéki városok ellátása, - nem lényegesen, de jobb, mint a vidéki városok ellátása. Emellett a vidéki településeknél, az ipartelepítési célkitűzéseknél nekünk a lakástelepitési szem­pontokat is figyetferabe kell vennünk. Ezek előrevetítik annak ár­nyékát, hogy itt nehéz lesz előre menni és tovább javitani a fő­város lakáshelyzetét, x A íruissik kérdés: a lakásoknál a szanálás mérve. Ez a javaslat 18-20 százalék szanálást tartalmaz. Megítélésünk szerint <*, L '' J ‘*5 v ' .» , .m«* ##* ttcááa®

Next

/
Oldalképek
Tartalom