1960. július 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

196

• i A terv több vonatkozásban pótigényeket állit be, ame­lyeket továbbítani kell a felsőbb szervek számára. Megmondom őszin­tén, hogy ebben a tekintetben, a kielégítést illetően, nem lehe­tünk túlzottan optimisták. Ellenkezőleg: komoly erőfeszítéseket kell tenni arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi szintet, amelyet ez a terv tartalmaz, tartani lehessen. Ugyanez vonatkozik azokra a törekvésekre is, amelyek nem túlzottak ugyan, de a jelei megvannak, hogy későbbi eszten­dőkre ütemezett célkitűzések megvalósítását előbbre hozzák. Legyen szabad ezek után konkréten egyes ágazatok tervé­ről szólnom. Mindenekelőtt a helyi iparról. A helyi ipar jamnftii termelési tervének jav-asolt emelését általában túlzottnak tart­juk. Itt abból indulunk ki, hogy a Központi Bizottságnak az ipar- fejlesztésre vonatkozó határozata, amely a közelmúltban látott napvilágot, nemcsak a minisztériumi, hanem a helyi iparra is vo­natkozik, - ez pedig azt jelenti, hogy az ország ipari termelésén belüli részar/ínyt csökkenteni kell. Ahogyan vonatkozik ez a minisz­tériumi iparra, nyilván ugyanúgy meg kell találni ennek a megoldá­si módját a helyi iparra is, úgy azonban, hogy ez a helyi lakos­ság ellátását - értem alatt* a szolgáltatásokkal való ellátást - ne sértse. Különösen túlzottnak tartjuk a műanyag-feldolgozásnak 42 százalékos emelkedését, továbbá a vasipar 20 és a kézműipar 29 százalékos növekedését. A szolgáltatások tervezett mértékű emelkedésével - 61.9 százalék - messzemenően egyetértünk. A kiemelt termékek közül azonban nem tudunk egyetérteni a mozaiklap 250 százalékos, a vas- szerkezeti munkák 200 százalékos és a bőrcipő-ipar 150 százalékos emelkedésével. Ennek oka nem csak az ipartelepítési politikában rejlik, hanera anyagellátási problémák is vannak ezen a téren. A helyi ipar termelékenységi mutatóival egyetértünk. Azzal azonban nem tudunk egyetérteni, hogy az alkalmazotti lét­szám ilyen módom emelkedjék a munkáslétszámhoz viszonyitva, és itt a Végrehajtóbizottságot szeretnénk megkérni, hogy ennek a kérdésnek a felülvizsgálatát sziveWtedjék napirendre tűzetni. Általában a beruházások megfelelnek a kiadott irány­elveknek, néhány beruházási célt illetően azonban a tervmunka további során még lesz vitánk a tanácsi apparátussal ezeknek a problémáknak a tisztázását illetően. L-----—tej- 17 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom