1960. július 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
98
l mellett vették le műsorról, A csend világa-t 77 %-os kihasználtság mellett, a Svejk a derék katonát 74 %-os kihasználtság mellett, a Szállnak a darvak cimü filmet pedig 69 %-os kihasználtság mellett. A mi véleményünk szerint tehát ezek a számok a legjellemzőbb tünetei az előbb említett kapkodásnak, amelyet feltétlenül meg kell szüntetni. Ha mi nem annak az elvnek az alapján dolgozunk, hogy a helyes müsorpolitika idővel gazdasági eredményekben jelentkezik, akkor eleve annak az elvnek engedünk utat, hogy nem lehet politizálni a számunkra fontos filmekkel. Már pedig ez mindenképpen helytelen. A vállalat számai ia azt mutatják, amit jól esik megállapítanunk, hogy a müsorpolitika javult, de véleményem szerint különösen az utóbbi hetekben veszélyeztette ezt a javulást az általam jellemezni próbált kapkodás. A másik kérdés pedig, amelyről szólni szeretnék a következő: Az elvtársak úgy tárják a VB elé a számunkra fontos politikai filmek forLalombahozatalát, hogy régen nem tapasztalt eredmények mutatkoznak ezen a téren. Ezzel a megállapitással egyet tudnánk érteni, ha e számokat csak igy kiszakítva vizsgálnánk. Szerintünk azonban helyes lett volna rámutatni arra, hogy A 39-ea dandár, a Tegnap, az Emberi sors számai lényegesen terv alatti számok. Történt ugyan egy bizonyos előrehaladás a vezető filmek forga- lombahozatalában, de ezekkel a filmekkel nem teljesítették a tervet,- és azt hiszem, hogy tisztább a kép, ha igy mutatjuk meg. Az ifjúsági filmellátással kapcsolatban az elvtársak kimutatják, hogy a vasárnapi matinékon kivül 794 külön ifjúsági előadást tartottak. Ha ezt a számot összevetjük az előadások lo8.ooo-es számával, ackor o.7 %-os teljesítést látunk, ami I rendkivül kevés. Az utóbbi néhány hé-tben igyekeztek javitani a helyzeten, mivel azonban a jelentésben az évi munka szerepel, helyes lett volna egészében megmutatni és az utóbbi hetek eredményét csak mint tendenciát felvetni. Részletes képet ad a jelentés a társadalmi mozikról. Meg kell mondanom, hogy a társadalmi mozik néhány felvetett kérdése a FŐMO munkájával is javítható. Gondolok pl. a mozik kulturáltsigára. Nem tudom, hogy ki jár az eivtársak közül a Budai Kertmoziba? Bizony eléggé kultúrálatlan körülménvek között vetite--------------------------------------------------—J- 12 >