1960. január 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
21
toi:,. I rt _ c, _ i Y 'V ’ delmi szolgálatot, mivel 50 éven felüli emberekkel .a szolgálat nehéz munkáját megr ldani nem lehet. A nagyhatású tómedéf egyverek által okozott károk felszámolására alkalmatlanok, mivel kiképzésük is hiányos, felszerelésük korszerűtlen, illetve teljesen hiányos* A korszerű támadéeszközök elleni védelem követelményeinek megfelelően kormányzatunk Budapestet "kiemelt", atomveszélyes városnak minősítette. Ennek alapján kidolgoztuk az ezzel kapcsolatos ^ szervezési és hadműveleti elvi kérdéseket* Ezeket folyamatosan hagyja jóvá felsőbb szervünk és ennek alapján fogjuk kiépíteni az egyes szolgálatokat. E munka elvégzése érdekében jött létre ez év szeptemberében a Hadműveleti Alosztály, A kár7k gyors felszámolásához elengedhetetlenül szükséges a lakosság azonnali beavatkozása. Ennek érdekében a közelmúltban megkezdtük a lakóházi önvédelmi csoportok átszervezését. Belterületeken házanként, házparuncsnck< kot állítottunk be és az egyes önvédelmi, illetve körz -tparancsnokeágckat a tanácsi, illetve a fővárosi tanácstagi körzetek határait figyelembevéve szerveztük meg. E munkához szükséges, hogy a tanácstag elvtár- sak, valamint a lakébizettságek segitségot nyújtsanak* Ennek érdekében javasoljuk, hogy a Budapesti Légoltalmi Törzsparancsnek- ság a Fővárosi Tanács Szervező;:. Osztályával közösen állítson \ össze szempontokat a tanácstagok részére. E szempontok foglalják magukba a tanácstagok feladatait fővárosi és kerületi szinten, illetve, hogy miképpen foglalkozzanak a tanácstag: k a légeit1!cn propagálásával, a lakóházi önvédelemmel, a tájékoztató oktatásra való mozgósítással, stb* Budapesten a lakóházi önvédelem vonalán 245 körz et pár attcsnqksá- got, 1996 önvédelmi csoportot, valamint 21*282 fő házparancsno- * ket kell megszervezni, illetve megbízni. Tekintve, ho&- Budapest lakosságának nem tudunk teljes egészében életvédelmi helyiségeket biztosítani, ezért foglalkoznunk kell '} a kitelepítés megszervezéséve] is. Ezt a HT. határozat alapján / a tanács egyes szerveinek koll megoldani a hivatásos szervek l elvi segítségével. ta -J