1959. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

82

az építkezések 80 százaléka lakótelep formájában follyék, mi azon­ban nem vagyunk rá felkészülve. Nincsenek a lakótelepekre korszerű típusterveink. Ho *y elavultak a tervek?! Veres elvtárs úgy kell'ter­veztetni, beleértve elsősorban a tervosztályt, mind gazdaosztályt, hogy ne rendeljünk meg olyan terveket, amelyeket nem fogunk megvaló­sítani. Koltai elvtárssal több dolgot le is állítottunk, mint ter­vezést. Nem folytatjuk, ha nem látjuk, hogy 2 éven belül megvalósít­hatjuk. A technika nagyon gyorsan fejlődik és 2-3 év múlva elavul­nak a tervek, ha nem valósulnak meg. Nagyon kell vigyázni ezért, nehogy kosárra tervezzünk. Papírkosárra való tervezés akkor folyik, v ha a gazdasági tervezésben villongások vannak. A villongások most már mind kisebbek és mind kisebb mértékben tervezünk kosárra. Elnök : Dél-Budapestet akkor megváltoztatva fo­w' gadjuk el - javasolom - igy nem. Ebben egyetértek Perényi elvtárs­/ sál. A magasépitkezésnél, illetőleg a középmagas építkezésnél még­egyszer nézzük meg a terveket és Perényi elvtárs jxg hozza egy je­lentésben a VB. elé, hogy ez az ut járhaté-e vagy sem. Mégegyszer nézzük meg. Perényi: Fém mi visszük ezt a pályázatot, hanem az É.M. Mi vagy lemondunk a részvételről, vagy nem, de ők irják ki. Lelkes : Hagyjuk meg! Elnök : Jé. De vigyázzunk, nehogy... Perényi : Nagyon vigyázunk. E 1 n ö k : Elfogadja igy a VB? /igen ! / s, V-ta | ^ ___________________________________________ aBSmml--------­I rt - 54 - 55 - ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom