1959. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

51

i - ía - i zom, néhány évre előre kell néznünk, 'és nern elég, hajósak 1960-ig, vagy 1961-ig nézünk előre. Arai a napközi otthonokkal kapcsolatos igényeket illeti, itt az a helyzet, hogy elsősorban az első és második osztályos kis­gyermekek részére igénylik a napközi otthonokat a szülők. Ez tehát lényegében összefügg azzáL a kérdéssel, hogy a szülők nincsenek ott­hon, viszont felügyelet alá akarják helyezni gyermekeiket, ezért be­adják a napközi otthonokba, és ha már ott vannak, akkor az étkezteté­sükről is gondoskodni kell. Véleményem szerint a gyermekek naponta háromszor kapjanak étkezést. A szülő sokszor nagyon korán kel, nincs módja arra, hogy rendesen megreggeliztesse gyermekét, és arra sincs módja, hogy olyan uzsonnát adjon a gyermeknek, amit az 3zivG3en meg- v eszik. Csikes zné:A pedagógusok viszont azt mondják, hogy a padban maradnak a vajas és 3zalámis zsemlyék. Kovás zna y:Éppen erről vah szó, hogy amit az is­kola ad - tejet, egy darab kenyeret, vagy mást - azt a gyerekek* mind megeszik. Amit a szülők becsomagolnak, azt nem eszik meg olyan ét­vággyal, Ez tény, amit figyelembe kell venni. A gyerekek számítanak a reggelire és az uzsonnára, Ez atapasztalat. A határozati javaslatokkal egyetértek, és mi vállaljuk a reánk eső feladatok elvégzését. D e z s é r y: Hanga ;lyozni szeretném, hogy mindenféle további fejlődésünk alapfeltétele, hogy oz iskolákban az étkeztető­helyeket modernizáljuk, megjavit3uk, mert ettől függ minden. A hideg főtt tésztát nem lenet megenni, hiába csinálják azt jól. Sajnos, sok helyen nagyon 3zomoru körülmények között esznek a gyerekek. A három­szori étkezés vitatható. Most nem egy helyen az a jellege a dolognak, hogy a meg nem evett ebéd helyett várjók az uzsonnát, - ez pedig azért van, mert rosszak az iskolai étkeztető helyek. Bármit akarunk fejleszteni, elsősorban ezt kell megragadni. Tessék•megkérdezni a kül3Ő területi iskolákban működő pedagógusokat, mind azt fogják mon­dani, hogy alagsorban, egészségügyileg sem elfogadható körülmények között esznek a gyerekek. Gáborné: Elsősorban ahhoz a kérdéshez kivánok hozzá­szólni, hogy háromszor vagy kétszer egyenek-e a gye /'ekek. Sok érv szól amellett, amit Csikeszné elvtár3nő és mások elmondtak, hogy kevés anyagi*lehetŐ3Ógünk van ennek a fejlesztésére. Úgy gondolom, hogy át- -v hidaló megoldást lehetne találni azon a réven, ha nemcsak a kereskedel­mi osztály, hanem az oktatási osztály is sokkal erőteljesebben szorgal­L —- - J ttáüüMft * * ■ -r4-'&0

Next

/
Oldalképek
Tartalom