1959. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
114
minden részt, hogy mit teszünk és hogyan teszünk. Meg keii mondanom * őszintén, hogy a fél év végén a régi ron 13 millió forintot, az uj árakon pedig í 20 millió 760 ezer forintot teljesítettünk. Elnök: Beszteri elvtárs,ez ment, mert a felvonulási költségeknél, az akadályoztatási költségeknél és egyebeknél történtek bizonyos megtakarítások, - és mindjárt megvolt a kongresszusi felaj niás. Ez a magysruzata annak, hogv nincsen különösebb mozgás. Nem igy van? Beszteri:A nyereségről beszéltem, amit elértünk. Természetesen benne van az Í3, ami a tervtultelje itésbol adódik. Ezek szerint lazán terveztünk, annakidején nem tudtuk teljesen felmérni a kongresszusi versen' bői kihozható eredményeket, az év második felében most mór ezek világosabban bontakoznak ki előttünk, éa az év végi t,ervteljesitésnél 1 tjük meg tiszt n, hogy mi^en eredményeket értünk el, amikor leszűrjük belőle azokat a feleslegeket, amelyek a felvonulási költségeknél és egyebeknél adódnak. Szeretném úgy összefogl^jLlni , hogy az év vésrAre lényegesen megtisztulnak azok a zavarok, a mély ek az építőiparban jelenleg még fenn llanak. Szeretnék rrgg Héber elvtársnak válaszolni a Felvonójavi- tó Vállalattal kaposolatos észrevételére. Ez a vállalat az építésügyi minisztérium Ital jóv hagyó* t rszabállyal dolgozik, teh t a törvényes kereteken belül. Hogy il’en magas ott is az elért eredmény, erre i csak azt tudom mondani, hogy ezen i területen is javítani keli. Szükséges, hogy az épitésügyi minisztérium velünk egyetemben megvizsgál\ fc ja, hogy a jövőben hogyan alkalmazzuk az ezévben jóváhagyott árakat. Szeretném összefoglalni annyiban, hogy a nyereségrésze- sedesek tekinteteebn alapos vizsgalatot .fugunk tartani, 03 ahol észreveszünk lazaságokat, azokat megszüntetjük, mert ez nekünk, épitők nek, a feladatunk. , I I =—XI * **. *** tt-mp i- 17 - ^ rt