1959. szeptember 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
57
i f A beszámolók tapasztalatai is azt mutatják, nogy a párt helyes politikája tette lehetővé r. tömcgkapcsolatc k további erősítését is. 1958-ban megválasztott tanácsaink tagjainak lakóterületi munkája sokat fejlődött, lényegesen jr. ült kapcsolatuk a választókkal, erőcödötá a tanácsok iránti bizalom, nagymértékben növekedett a tanácsok munkájában közvetlenül résztvevő választók száma. A végrehajtóbizottság a. tömegkapcsolr-tok erősítése érdekében a beszámolási időben is különös figyelmet fordított a Hazafias Népfront fővárosi ós kerületi szerveivel való szoros együttműködés elmélyítésére, valamint a többi törnegszervezet együttműködésének biztosítására . A végrehajtébizottság irányító és ellenőrző tevékenysége keretében - az éves munkaprogram alapján - ebben az időszakban került sor a kerületi tanácsok hatáskörének növelésére. Az oktatási igazgatás területén a végrehajtébizottság kerületi hatáskörbe adta augusztus 15-ével a középiskolák tanulmányi felügyeletét, a pedagógusok kinevezési, elbocsátási Ó3 fegyelmi jogkörének gyakorlását, a kádermunka irányítását stb. E rendelkezéseket kerületi tanácsaink nagy megelégedéssel fogadták. Az átszervezés folytán szükséges létszámot a kerületek részére biztosítottuk részben a főváros; tanács végrehajtóbizottsága oktatási osztályának létszámcsökkentése utján* Az egészségügyi igazgatás területén a végreha jtóbizot c--' ság Kerületi hatáskörbe rendelte a. Mester-utcai és a Fehérvári-uti rendelőintézetek közvetlen felügyeletét és irányításét. A végreha jtóbizottság .részéről kiküldött hatásköri bizottság ezen kivül számos hasznos javaslatot tett a helyi jellegű tanácsi vállalatok vezetőinek kinevezésében a kerületi hatáskörök növelésére, a tanácsi építőiparban pedig olyan javaslatok megvalésitásdra- me lyek a javítási és felujitási munkálatok elvégzésében - gazdaságosabb kivitelezés mellett - a minőség javulását, a kivitelezési határidők rövidülését fogja eredményezni A tanács rendeletalkotó hatáskörében a végrehajtóbizottság megtárgyalta a központi fivtóses lakóházak fűtői részére tanfolyam szervezéséről és a kerületi tanácsok végrehajtóbizottságai titkárságainak szervezetéről és működéséről szóló tanácsrendeletek tervezeteit. •a cró-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------j- 2 - I