1959. szeptember 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

67

Felszólalásomban két olyan kérdéssel szeretnék fog­lalkozni, amely szorosan összefügg egymással és ezért párhuzamosan fogok szólni róluk. Az egyik: a Fővárosi Döntőbizotteá nak most tárgyalás alatt álló jelentése és általában a döntőbizotts'gok jelentéstételi kötelezettsége, a másik pedig a Fővárosi Döntőbizottságnak 1959. I. félévében végzett munkája. Mindenek-előtt azonban legyen szabad emlékeztetnem arra, hogy a döntőbizottságoknak általában milyen feladataik vannak. A döntőbizot Ságoknak általában két főfeladatuk van és a következőkben Veres elvtárs kérdését is érinteni tagom. A döntőbizottságok egyik főfeladata az, hogy a szoci­álist” szervezetek, el fősorban a vállalatok által eléjük terjesztett jogvitás, vagyonivitás ügyeket helyesen, jól és időben eldöntsék. Másik főfeladatuk az, hogy tárgyalásaik során mindenkor kutassák, hogy as a jogvitás ügy, amelyet eléjük terjesztették eldöntés végett, az illető vállalatnak mi féle hibájából keletkezett. Ahol ugyanis va- groni vita keletkezik, ott mindig a vállalatok önálló gazds'gi elszá­molásának rendje van megzavarva: vagy valamiféle tervezési hiba tör­tént és azért nem tudják a vállalatok szerződéseiket megfelelően meg­kötni, vagy pedig megszegték a szerződést és a vállalat működésében hibát követtek el. Ezeket a hibákat a döntőbizottságok jogszabály értelmében, minisztertanácsi rendelet értelmében kötelesek feltárni és a feltárt hibákat a v'llalat valamelyik felügyeleti szervének, az eset • súlyétól függően esetiem e vállalót igazgatójára, kötelesek tu­domására hozni. Ezek az úgynevezett szignalizációk. A szignalizációk is kétféle formában történnek. Az egyik forma az eseti szi naliztaíó, amikor is egy konkrét ügy kap­csán tapaszt-lt hibát jelent a Döntőbizottság az illetékes felügye­leti szervnek. A másik forma az úgynevezett összefoglaló szignaliző- , ció, amikor a Döntőbizottság valamelyik vállalatnál, vagy a népgazda­súg valamelyik területén hosszabb időn keresztül fi ;yeli egy válla­lat működését és az ig; észlelt hit'kát összefoglalva, es tleg érté­kelve, terjes ti az illetékes felügyeleti hatóság elé. A jogszabály kimondja, ho y, az ilyen szignálizációkra minden állami hatóság köte­les a Döntőbizottságnak 3o napon belül választ adni, közölvén a vá­laszban a megtett intézkedést. is. (o~fe A szignalizícióa kötelezettség a döntőbizottságoknak I ’ \P> meőíaVÍtá*a -untjából is igen jelentős feladatuk, I- Humm i ~ I- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom