1959. augusztus 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

30

/ i- 7 — lévő szállodai építkezések, illetve felújítások befejezését fokozot­tabb ütemben bonyolítsák le. Ezen túlmenően biztosítani kell, hogy Budapest környékén lévő üdülőhelyek felhasználásával a külföldiek eIhe Iyezésére is alkalmas férőhelyek számát bővítsük. Az ezévl Vásár befejezése után néhány baráti ország, több tőkés ál­lam kereskedelmi képviselete és néhány tőkés vállalat bejelentette, hocy az l96o. évi Vásáron nagyobb pavII Ion-teret kíván IgénybevennI. Előfordulhat az Is, hocy néhány tőkés állam kollektív pavillon for­mában kiván megjelenni a Vásáron. Megítélésünk szerint « Józan mér­tékletesség haláráig nekünk ezeket a többlet igényeket ki kell elégí­tenünk, lehetővé kell tenni - a magyar küIkereskedeImi érdekek szem előtt tartásával - olyan nyugati tőkés vállalatok megjelenését, ame­lyek az idei Vásáron nem vettek részt. wzeknek az Igényeknek a kielé­gítéséhez természetesen pavillontér Is szükséges. Ennek a pavillontér- nek az előteremtését két utón gondoljuk biztosítani: a./ a magyar ipar részére az Ideinél kevesebb p*v11 lontért kivánonk adni; b./ szükség esetén a Város IIgetben állítanánk fal néhány ezer m2 alapterületű olyan pavl Ilont, amelynek a Lágymányos-! vásár terűfetrq való átvitele nem ütközik nehézségbe. Szükségesnek tartjuk, hogy a II. pontban feltüntetett problémák tisz­tázására, illetve a különböző tárcaérűekck egyeztetésére a Vásárbl- zottság elnöke megbeszélést folytasson a Gazdasági Bizottság elnök­heIyetteséveI. A. VásárbI zottság az l96o. évi Vásárra való J« lentkezés batáridejét 1959. november hó l.-ében állapította meg. Ez a határidő lehetővé teszi, hogy a következő évi Vásárra a szükséges beruházások és ren­dezési munkák szervezetten, gondos előrelátással elkéazü I Jenek. Az lc6o, évi Vásár e I őkés-zii let I helyzetéről novemberben a Végrehajtó- bizottságnak Jelentést teszünk, A fentiek alapján az alábbi határozati Javaslatokat terjesztjük elő: : . ./. Zo i_---------------------------------------------------------------------------------------------------------------j .tété *

Next

/
Oldalképek
Tartalom