1959. július 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
26
~ i I ** !• I I . a,/ intézkedtek a népszámláláshoz nélkülözhetetlen, a mai állapotot feltüntető, megfelelő /l;5ooo/ léptékű térképek elkészítéséről® Ezek egyrészét a BUVÁTI készíti, egyes helyeken azonban a kerületeket kellett felkérnünk azok elkószi| tésére. Némelyik kerület vonatkozásában igen nagy problémát és költséget jelent a megfelelő térképeknek határidőre való • I elkészítése«Az eddigi kolségkk nagy részét a KSH biztosította, bgr ez tanácsi feladata letlt volna* | b„/ elkészíttették a külterületekre vonatkozó térképvázlatokat. c,/ általában folyamatcsan - gyakran a helyszínen - irányítják, ellenőrzik és segítik a kerületi felelősök munkáját. A VB. VIII, Vár os rendezési és Építési Osztálya , vjlamint a Házkezelési Igazgatóság sajat területi szerveinek szintén megadta a műszaki vonatkozású feladatokra, illetve az allami kezelésben álló házak számozására von-atkozó utasításokat. de/. Az utcanév- és házszámtáblák rendezése mellett jelenleg I legfontosabb feladat a főváros valamennyi épületét feltüntető utca- és ház sz amjegyzékek elkészítése « A Kormány Titkárság utasítása értelmében ennek elkészítése a kerületi tanácsok végrehajtóbizottsága föladata lett volna. Tekintettel azonban a mennyiségileg és időtartamra nézve igen nagy munkára, a KSH Budapesti Városi Igazgatóságának sikerült elérnie, hogy a felsőbb szervek erro a óéira külön 35 fő ideiglenes munkaerő mintegy 7-8 hónapra történő alkalmazását biztosították. Ez igen jelentős terhet vesz le a tanaosi szervekről. Ez a, munka teljes erével folyik. Ha.bárcjjafci. .javaslatokr 1#/ A VB. a népszámlálás előkészületeiről szólő tájékoztató jelentést tudomásul veszi. Felhívja titkárát, ho© a további munlc :1 ve okról a VB-ot szükség szerint, de legalább negyedévenként - szeptemberben és decemberben - tájékoztassa, Fele les: dr ,i.íikó Józsof a VB. titkára. 2./ A VB, felleéri a z Utcaelnovezé si Bizottságot, hogy ebben az évben - a fontos és indokolt ügyektől eltekintve - ne tegyen javaslatot névtelen utcák elnevező síre, illetve meglévő utnanovek megváltoztatására. /")/ Felelős: dr# Harrer Ferenc § kk ; -11 I ir&íp I -