1959. július 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
74
i- 3 szoktuk ezt az elnevezést. Számunkra magátél értetődő ez a kifejezés. Helyesebb azonban úgy kiigazítani, ahogyan Kertész elvt-órs mondta. Ugyancsak igaz az is, hogy a kisiparnak a kisszériák gyárt sár a vonatkozó kizárólagossági igénye nem volna helyes, mert a nagyipar is valóban gyárt kisszériákat. Megfontolásra javasolom azonban azt, hogy a helyiipar dolgozóinak szociális helyzetével foglalkozzunk-e ebben az anyagban, mert ha igen, akkor a közeg és zségligyi helyzetről szélé fejezetet is bele kellene iktatni, ami ogy külön tanulmány volna éa nem is hiszem, hogy ide pác szó Ina. VégüJ. úgy érzem, hogy a határozati javaslatok 2/b* pontjának a szövegezése félreérthető. Ha ugyanis valaki elolvassa ezt a pontot az egész anyag ismerete nélkül, hogy "a tanácsi ipar elsődlegességének biztosítása tárgyában tegyen előterjeaztést az OT-hoz" akkor úgy érthetné, hogy az állami nagyiparral szemben. Nem mondja meg tehát ez a pont azt, hogy a tanácsi ipar mivel szemben legyen elsődleges. Annak megfontolását is javasolom, hogy igy szöve- gezzük-e, hogy "a tanácsi ipar elsődlegessége." Sós: Csak egy kérdéssel kívánok foglalkozni, a KTSz-ek kérdésével. Meg kellene mondani az anyagban, hogy a KTSe- ek eltértek eredeti céljuktól. A KTSz-ek ugyanis a szocializmus építésében azt a célt szolgálják, hogy átmenetet jelentsenek az állami ipar és a magánszektor között, hogy a szooializmus útjára vezessed a kisiparosokat azért, hogy azok megszokják a közös gazdálkodási formát. Maga aznnyag is kifejezi^ hogy ettől a céltól measzemenőleg eltértek ós valami lo ú-ban foglalkoztatnak kis ipar obo Icát, 9o 5^-ban azonban nagyüzemi munkásokat t vagy volt kisüzemi dolgozókat foglalkoztatnak, akik önálló mesterek sohasem voltak, akiket tehát nem kellett volna a szocializmus útjára vinni, hiszen már előzőleg is alkalmazottak voltak. Ea az* egyik. A másik pedig az, hogy lehetetlenné kellene tenni, hogy ilyen irányban fejlődjenek. Nem zárlat elrendelésére, működésűk lehetetlenné tételére gondolok persze, mert alkalmazottak nélkül néha a KTSfc-ben sem lehet dolgozni, de a tagfelvételek során meg kellene állítani az eddigi irányt, sőt felül kellene vizsgálni* mert a KTSz-ek igy nagy elszívó hatással vannak mind a tanácsi , mind I i__----------------------------------------------a----------------------------------------------------------j „.ja * 7 x' ’ l