1959. május 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

169

I- 14-15 - . N A közlekedési szervek esetében van, az épitési szervek esetében nincsen. A beruházásnál egyáltalán nincsen: az kizárólag a VB. feladata, ő a felelős, ő kapja a pénzt is. Véleményem szerint ezzel a mérlegbeszámolóval kapcsolatban ilyen jellegű vitát ne is foly­tassunk. R o m há n y i : A Nemzeti Banknak a készletgaz­dálkodással kapcsolatban az a tapasztalata, hogy a készletgazdál­kodás tendenciája 1958-ban javult, ügyes vállalatoknál azonban to­vábbra is vannak norma feletti készletek, amelyek természetesebben jelentősebbek, mint az előterjesztésben tárgyalt elfekvő készletek. A Bank hitelezési szankciókkal küzd ez ellen: az ilyen vállalato­kat magasabb kamattal sújtja, A normafeletti készletek csökkentése végett azonban az eddigieknél hathatósabb intézkedésekre volna szük­ség. Javasolom ezért, hogy a határozati javaslatoknak azt a pont­ját, amely szerint az elfekvő készletek keletkezésének megakadályo­zására tegyenek erélyes intézkedéseket a szakigazgatási szervek, bővítsük ki azzal a bekezdéssel, ho^y a norma feletti készletek = megszüntetésére is tegyenek intézkedéseket a szakigazgatási szer­vek. Tehát nemcsak kizárólag az elfekvő készletek, hanem a válla­latok által nem használat os ^normafeletti készletejt megszüntetésére is. *----------------------------------------------------,—rój ■tété » *M • Wté

Next

/
Oldalképek
Tartalom