1959. május 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
77
Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Munkaügyi osztálya * I Megtárgyalva: Tárgy: A Fővárosi Tanács VB rena szakszervezetek budapesti delkezésére bocsátott 195S. szakmaközi bizottságával és évi nunka-, védő- és egyena mellékletben felsorolt ruhakeret felosztása* 1 \ \ T, Végrehajtó Bizottság ! V m A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 17A958./II ,21./ szám;. rendelete szabályozza a nunka-, védő- és egyenruha jut tatás kérdéseit. Ennek megfelelően a nagymértékű szennyeződés és nagyfokú ruhái ehasználódásnak kitett m;n ka kö rö kben nunkaruhát, egészségi ártalmak esetén, valamint közegészségügyi érdekből pedig védőruhát kell adni a dolgozóiak. A min karú ha ellátásban részesítendő munkaköröket - a miniszternek a szakszervezettel egyetértésben kiadott irány nun ka köri jegyzéke alapján a vállalat, intézmény vezetője az üzomi tanáocsal, illetve a szak- szervezeti bizottsággal egyetértésben jelöli ki, A védőruha juttatást az egészségi ártalmak figyelembevételével a rdni3Zt»r állapítja meg, melynek betartása kötelező. Az egyenruha juttatást a már érvényben lévő egyéb rendelőik határozzák meg. A minka-, védő- és egy enruhajutt a tutira fordítható összeget a Kormány ávento, népgazdasági szinten határozza meg. Ezt az összeget a Gazdasági Bizottság bontja le az egyes 3zakninisztériumokra A minisztériumok az illetékes szakszervezeti központokkal egyetértésben állapítják meg az irányításuk alá tartozó egyes szervek /:vállalatok, intézmények:/ éves beszerzési kerot't. A vállalatok ezen keretből elsősorban a védőruha ellátást kötelesek biztosítani, a fennmaradó össsepvt - a helyi adottságok figyelembevételével - munkaruha juttatásra fordítják. 1958# évben a Fővárosi Tanáos VB. nun'za-, védő- ás egyenruha beszer- 1 zési koretet csak a Közmű és Szolgáltatási, Házkezelési, Épité3i Igazgatóságok, a VII, Mezőgazdasági osztály, a VIII. Városrendezési és Építészeti osztály irányítása alá tartozó vállalatok, illetve intézmények, a Fővárosi Tanács VB., a: I.-7XTI. kerületi tanácsok vb., valamint közvetlen a VB. irányítása alá rendelt egyéb szervek részére kapó 11. Tf4 •'-I I * **» tétét