1959. április 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

29

sek Jó közlekedésének biztosítására. * gycr sforgálmi autóuthálózat - mely az ENSZ nemzetközi úthálózatával, valamint a szomszéd álla­mok és az ország környékén túl fekvő területek utfejlesztési tévé- kenységével öaszhangoan alakítandó ki, - részben a környék terüle­tén halad keresztül, mert a kivétel nélkül uj- nyomokon vezetendő autópályák 3udapest területén kapcsolódnak össze. létesítendő teljesen keresztazéamentes autópályáknak a községek elkerülésével kell megépülnifik. A környék területén halad keresztül a Fót felé történő kivezetéssel, Vác érintésével Csehszlóvákia felé; Mogyoród ás Gödöllő irányában Hatvan felé; a Dánszehtmiklós irányában Debrecen, illetve Szeged felé; délnyugati irányban a Balaton felé, végül a Rózsavölgyön, a HoEszurétí'i árok völgyében, majd a Tatai árkWn keredztül Béoe felé létesítendő autópálya, A meglévő főközlekedési úthálózat egyes szakaszain a szükséges vonalvezetés módosításokat, rossz átkelési szakaszok kiküszöbölését, a legforgalmasabb szintbeni vasúti keresztezések kiküszöbölését, az útvonalak szükséges szélesítését, meg nem felelő burkolatok felújítását stb, végre kell hajtani, különös tekintettel a tervben fejlesztendő ipari települések és üdülőtelepéi megnöveke­dő forgalmára / Pl, Dunakanyar környéke /, A távolsági vasúti forgalomra vonatkozó fejlesztés Ugyancsak (razágos feladat, * kornyék területén áthaladó vonalakkal kapcsolatban figyelmet érdemel az a körülmény, hogy a budapesti vasúti gócpontot érintő teherforgoü. ómnak mintegy 40$-a nem buda­pesti eredetű, illetfre rendeltetésű. Ezért szükséges Budapesttől délre, megfelelő távolságban, egy olyan uj vasúti összeköttetés létesítése, amely északkelet-délnyugati iránybsw Budapest elkerülé­sével közvetlen kapcsolatot biztosit egyfelől Felsőmagyarország és az Alföld, másfelől a Dunántúl között. Ez a vonal a magyar nehéz­ipari települések súlyvonalában halad és ezeket Budapest elkerülé­sével egymással összeköti. Tó < * I l ... . . j a - 14 - 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom