1958. november 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

88

[ 4 , BUDAPEST őVÁROSI TANÁCó VJGELIÍAJTÓDIZOTTS/.GÁHAE I II© Tervosztálya *'-x. . v Megtárgyalva: Tárgy: ltozmJ. es zolg©Igazgatósig- ¥eiszini vizkivételi gal Pőv©Vizmüvekkel, II0A®B0- mü létesítése val© T« Végrehajtébizottság ! Mint ismeretes, a főváros vízellátásában az utóbbi évek folyamán zavarok mutatkoztak# A Fővárosi Vízmüvek víztermelő kapacitása nem tartott lépést az általános fejlődéssel, elsősorban pedig ezen. belül az ipar nagyarányú vízigény növekedésével* A meglévő víztermelő berenu* zések, alacsony Duna-vízállás mellett nera tudják biztosítani a megnövekedett szükségleteket Az okok részletesebb vizsgálatánál megállapítható.hogy amig 19£7- ben a hároméves terv megindulásakor, a főváros csúcsfogyasztása 322-000 mt volt, addig ma, a* főváros területének kiterjesztésével, valamint a három és ötéves tervek nagyarányú iparfejlesztésével járő vízszükséglet 65o-7ooeooo ra3 között mozog© I Súlyosbítja a helyzetet az, hogy az ipar vizfogyasztási aránya az elmúlt lo év alatt eltolódott, a háztartási fogyasztás hátrányára© Amig 1949-ben az ipar fogyasztása az összfogyasztás 36*4 %-a volt, addig 1957-ben 55©2 %-ra eraclkodott0 ipar fogyasztásának jelentős mértékű növekedése eredményezte- hogy a nyári csucsfogysztás mellett télen is magas átlagfogyasz­tás állt elő© Erre az álla' ~>tra mutatott rá oz 1957-es esztendő, amikor az átmeneti nyári vízhiány után, több héncpos téli vizhir- ány lehetetlenné tette a főváros 3.akosságának, valamint nz ipor- [ nők megfelelő vízellátását# A i'ővárosi /izmüvek távlati fejlesztési tervét kidolgozó szakbi - zottság javaslata alapján, z időszakonként jelentkező csúcsigé­nyek kielégítésére, valamint a tartósan jelentkező alacsony Duna vizcálláe esetén fellépő vízhiány kiküszöbölésére szükséges. ! • ü = ______________ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom