1958. május 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

315

r " i J - 50 ­í * Y 1 Azután: helyes, ha hangsúlyozzuk, hogy a III, tervben lévő koncepció legna gyobbszerü megoldását és a Baross-utca át­hidalásának kérdését is olyan kérdésnek tekinti az osztály, amely megvitatandó, - és mindezeknek a szeraelőtt tartásával, mindezeknek a megbirálásával, továbbá a pro és a kontra érveknek a felsorolá­sával annakidején majd előterjeszti az erre vonatkozó javaslatát,- bár az sincs kizárva, hogy még mindig felvetődhetnek a tervezők­nél olyan ideák, amelyek esetleg nem ezekben a tervekben jelent­[ | kéz tek, hanem a'j tervek*** fognak jelent :ezni, de ezeknek is meg . kell küzdeniük azokkal az elgondolásokkal, amelyekkel találkoztunk. Ezeknek a hozzátételével mondanám ki a határozati javaslatok el­fogadó s !t. i Elnök : Visszatérve arra, amit Harrer elvtárs fel­vetett, megmondom, hogy hosszú ideig vita volt ezekkel a tervekkel kapcsolatban, Rendkivül tetszetős volt az úgynevezett fórum-megoldás, ós már majdnem hajlott a birálóbizottság arra, hogy az első helyre j ' teszi ezt a tervet, amikor azután újra elolvasva és meghatározva azt, hogy mi is volt a célja ennek a pályázatnak, döntött az elő­terjesztésben vázolt módon. A harmadik dijas terv olyan, amelynek semmiféle reális megvalósítási lehetősége nincsen. A pályázati kiírás is úgy szólt, hogy az azonnali megvalósításra K beérkezett pályázatokat minden körülmények között előnyben kell részesíteni. Emiatt került ez a terv a harmadik helyre. Ha ma belefognánk abba, hogy elbontjuk a Nemzeti Muzeum kertjének je­\ lenlegi kerítését és ott uj teret alakítunk ki: ez elódázná a ' Kálvin-tér rendezését. Az a felfogás lett bennünk úrrá, hory va­Ínmit az utánunk következő generációra is kell hagyni. Honorálva azonban a tervben foglalt nagyszabású gondolatot, és azt, hogy a második megvalósítás tulajdonképpen megoldható, azért javasoltuk a Harmadik helyet. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom